Zúg a Rolba
Van valami bája annak, ahogyan a jégpálya-karbantartó gép méltóságteljesen birtokba veszi a jeget, hogy aztán szabályos köröket írva tükörsimává varázsolja azt. Noha a Rolbák története messzire – egészen pontosan 1949-ig – nyúlik vissza, Magyarországon először a Városligetben használták a Frank Zamboni nevével fémjelzett gépeket. (A hagyomány máig él: a Budapesti Olimpiai Központ területén található Gyakorló Jégcsarnokot 2002-ben adták át, s azóta Zambonik állítják helyre a jégfelületet.) Az 1988-ban elhunyt amerikai üzletember, aki 112 évvel ezelőtt, január 16-án született, kezdetben jégkockákat gyártott, később a gyára közelében nyitott jégpályát épített. Majd megalkotta a jégpályák elmaradhatatlan kellékévé vált gépet, amely a Squaw Valley-ben rendezett téli olimpián már komoly szerephez jutott 1960-ban.
Nem csupán a találmány, de a masinák „jégre lépését” övező kultusz is Észak-Amerikából származik: hajdanán az építőipari munkások különféle kunsztokat mutattak be a rakodógépekkel, és a mutatványokkal magukra vonzották az arra sétálók tekintetét a zsúfolt utcákon. Ez köszön vissza a jégpályákon. Napjainkban a jégkorongmérkőzések harmadai között két Rolba gördül ki egyszerre, és azt az érzést kelti a nézőkben, mintha a hangszóróból szóló kellemes muzsika hallatán különleges táncba kezdene. Majd – a munkásshow-t megfűszerezve – a kanyarban meg-megcsúsztatják a masinákat a vezetők, ezzel is fokozva az amúgy sem közömbös tömeg hangulatát. Hab a tortán, amikor a szivárvány összes színében pompázó lézernyalábok csak úgy csillognak-villognak a már megtisztított felületen. S mivel a legtöbben a pauza idején sem tudják levenni a szemüket a jégről, a nézőtér a holtidőben sem ürül ki.
Bár kívülről nézve nem tetszik túlzottan bonyolultnak a mutatvány, nem ülhet ám akárki a Rolba volánja mögé! A tanfolyam elvégzését rengeteg gyakorlás követi, melyre legtöbbször éjszaka kerítenek sort. Az első Rolbákat egyébiránt a háború után megmaradt dzsipeket átalakítva építették. Régebben T betű formájú tolórudat használtak a jégpályák karbantartására; amíg az egyik pályamunkás vödörből locsolta a vizet a pályára, addig a másik a tolórúddal – a rajta lévő szőnyegdarab vagy frottíranyag segítségével – tolta szét azt. Újabban inkább gumis lehúzókat alkalmaznak, egyebek mellett a gyorskorcsolyaedzések közben is, hogy a kanyarívekben lágyítsák a jeget. Akármilyen elavultnak tűnik is e technológia, a kis pályákon a mai napig a kézi eljárás a jellemző.
Modern masinákat nyolc-tíz cég forgalmaz a világon, ám a Zamboni a legelterjedtebb márka, mert szakemberek egyöntetű véleménye szerint minőségileg és technikailag is magasan a legjobb. S nem elhanyagolható tényező, hogy akár ötven évig is bírja a strapát. A Városligetben használatos gépek közül akad, amelyik már harmincesztendős, mégis kifogástalanul működik.
Előírás, hogy azokon a jégpályákon, ahol versenyeket rendeznek, két Rolbának kell rendelkezésre állnia. Ezért aztán nincs annál kellemetlenebb, mint ha mindkettő felmondja a szolgálatot. Márpedig ez történt 2010-ben Vancouverben, ahol a férfiak 500 méteres gyorskorcsolyaversenye közben előbb az első számú masinában támadt műszaki hiba, majd a tartalék gép is elromlott. Mire nagy nehezen előkerítették a harmadikat, már egyórás késéssel folytatódott a műsor. Pedig nyilvánvaló: jobb, ha a korcsolya vagy a Rolba, mint a program csúszik...
