Túl a Rettenetes Ütésen

Ha nem a montenegrói fekete hegyek vidékén, hanem választott hazája, Kanada indiánok lakta területein látja meg a napvilágot, akkor ma bizonyára Rettenetes Ütés néven ismernénk.

A történelem azonban közbeszólt, a titográdi (podgoricai) család 1993-ban a tengerentúlra menekült, s az akkor háromesztendős gyermek ma Milos Raonic néven riogatja a legjobb teniszezőket. Teheti, hiszen kanadai, mostanság pedig spanyol trénereknél pallérozódott, s immár nem csupán kétméteres termetéből adódó fizikai adottságaival, vizet fakasztó szerváival, hanem megbízható, nyugodt játékával is eredményes tud lenni. Nem véletlenül ért a világrangsor 13. helyére. Nehéz ellene játszani, hiszen 220 kilométer feletti bombáival ő az ATP Tour talán legjobb adogatója, ráadásul a kanadai óriásbébi termete ellenére meglepő biztonsággal mozog, a hosszú labdamenetekben is felveszi a versenyt kollégáival. Ha majd „olvasni” is tudja vetélytársai játékát, ha a tervezés és kivitelezés révén a feje is hozzáerősödik ütéseihez, akkor lesz esélye a nagyok legyőzésére is. Most még ott tart, hogy két játszmán át lihegett Federer nyomában, s a mérkőzés e szakaszában a svájci csak hibátlan koncentrációval tudta behúzni az első két szettet. A folytatás már a kivégzés része volt: Raonic a gyakorlatban is tapasztalhatta, amit előre is tudott. A Tökéletesség ellen nincs mit tennie…

Federer valóban nagyszerű formában teniszezik. Szettveszteség nélkül jutott a legjobb nyolc közé (pedig a Paire, Davigyenko, Tomic, Raonic kvartett egyike sem „kellemes” ellenfél). Következik szerdán Tsonga (aki a 2011-eswimbledoni torna negyeddöntőjében örökké fájó vereséget mért rá), s ha túllép a francián, az elődöntőben ott várakozhat majd Murray. A neheze tehát most jön a svájci számára. Annál is inkább, mert a lelkiekben és fizikailag megerősödött brit szintén makulátlan mérleggel, könnyű ágon, gyors meccsekkel lépdelt előre, s US Open-bajnokként hatalmas az önbizalma. Andy arra készül, hogy a sok sikertelen ostrom után most végre beveszi Melbourne várát. Ehhez, persze, néhány embernek lesz még egy-két szava – elsőként a mezőny egyetlen nem kiemelt játékosának, a francia Chardynak, aki hétfőn a honfitárs Simon (14.) ellen nyert különösebb megerőltetés nélkül.

A hölgyeknél a 31 esztendős Serena Williams immár zsinórban húsz mérkőzést nyert, saját rekordja (21) éppen tíz évvel ezelőtt datálódott, amikor első ausztráliai Grand Slam-trófeáját begyűjtötte. Azóta még négy hasonló díjat vitt haza a Rod Laver Arénából (2005, 2007, 2009 és 2010), s ahogy mostanság játszik, egyértelmű a megállapítás: csak egyetlen ember akadályozhatja meg az újabb tornagyőzelemben – önmaga… S ez valóban így van: hiszen nem csupán az izom és az erő a sikereinek a titka, hanem a mesterségbeli tudás, a technika és a győzni akarás is az ellenfelek fölé emeli. Hasonló kvalitásokkal egyik vetélytársa sem büszkélkedhet, talán csak Sarapovának lehet esélye ellene – ha végig százhúsz százalékon teljesít.

Egy biztos: nagyszerű hajrá elé nézünk az esztendő első Grand Slam-tornáján. A férfiaknál csak a 6. kiemelt Del Potro hiányzik a rangsor első nyolc helyezettje közül, a nőknél Kerber (5.), Errani (7.) és Kvitova (8.) nem tudta elfoglalni a világranglista alapján számára „kijelölt” negyeddöntős pozíciót.

Férfiak. Nyolcaddöntő: Chardy (francia)–Seppi (olasz, 21.) 5:7, 6:3, 6:2, 6:2; Murray (brit, 4.)–Simon (francia, 14.) 6:3, 6:1, 6:3; Tsonga (francia, 7.)–Gasquet (francia, 9.) 6:4, 3:6, 6:3, 6:2; Federer (svájci, 2.)–Raonic (kanadai, 13.) 6:4, 7:6, 6:2. A negyeddöntő párosítása: Djokovics (szerb., 1.)–Berdych (cseh, 5.), Ferrer (spanyol, 4.)–Almagro (spanyol, 10.), Murray–Chardy, Federer–Tsonga.

Nők: Azarenka (fehérorosz, 1.)–Vesznyina (orosz) 6:1, 6:1; Kuznyecova (orosz)–Wozniacki (dán, 10.) 6:2, 2:6, 7:5; S. Williams (amerikai, 3.)–Kirilenko (orosz, 14.) 6:2, 6:0; Stephens (amerikai, 29.)–Jovanovszki (szerb) 6:1, 3:6, 7:5. A negyeddöntő párosítása: Azarenka–Kuznyecova, S. Williams–Stephens, A. Radwanska (lengyel, 4.)–Li Na (kínai, 6.), Sarapova (orosz, 2.)–Makarova (orosz, 11.).

Federer és Raonic: csata után kézfogó
Federer és Raonic: csata után kézfogó
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.