Száguldó bőrönd

A Ferrari alkalmazottainak egyike hétköznapi bőröndben szállított új alkatrészt Abu-Dzabiba, a hétvégi Forma–1-es futam színhelyére; Olaszországból csak így tudták időben odajuttatni az elengedhetetlen kelléket.

A sajátos szállítási mód mindennél jobban jelzi a 2012-es évad hajrájának kiélezettségét és persze azt: a Ferrarinál pontosan tudják, hogy ha most nem „fogják meg” Sebastian Vettelt (Red Bull), akkor alighanem lemondhatnak a vb-győzelemről.

A kétszeres német világbajnok ugyanis zsinórban nyerte a legutóbbi négy futamot, s ezzel nemcsak ledolgozta hátrányát, hanem átvette a vezetést Fernando Alonsótól (Ferrari), a vasárnapi futamot pedig már 13 pontos előnnyel várhatja. S mivel csupán három verseny maradt hátra, a Ferrari és Alonso számára életbe vágó faragni a hátrányból, vagy legalább megakadályozni azt, hogy Vettel újabb győzelemmel növelje előnyét.

A spanyol pilóta nem véletlenül fogalmazott így a viadal előtt: „A kocsi még mindig nem olyan gyors, mint a Red Bullé, de a fejlesztéseknek köszönhetően talán közelebb kerültünk a konkurenciához. Így pedig van esélyem arra, hogy nyomást gyakoroljak Vettelre, akit talán hibára kényszeríthetek.”

Noha kétségkívül Alonsón van nagyobb nyomás a hátrány miatt, Vettel sem lehet nyugodt, előnye ugyanis nem akkora, hogy a biztonságos pontgyűjtést válassza stratégiának. Vagyis – a nézők nagy örömére – a két favoritnak egyaránt a győzelemre kell hajtania. Az pedig már csak hab a tortán, hogy kettejük küzdelmébe ezúttal mások is beleszólhatnak. Pénteken, az első szabadedzésen a McLarenek voltak a leggyorsabbak: Lewis Hamilton nyert csapattársa, Jenson Button előtt.

A második gyakorláson már Vettel futotta a legjobb időt, ám szorosan ott volt mögötte a két McLaren, megint csak Hamilton, Button sorrendben. Alonso egyik edzésen sem „villantott”, ám ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni: a Ferrari az idén a gyakorlásokon és a kvalifikációkon általában gyengén szerepelt, a kocsi valódi gyorsaságára rendre csak a versenyeken derült fény.

Noha most a német és a spanyol párbajáról szól a Forma–1, az elmúlt napok krónikájához tartozik az is: a most még a Force Indiánál hajtó Nico Hülkenberg jövőre a Saubernél folytatja pályafutását, a finn Kimi Räikkönen pedig 2013-ban is a Lotus pilótája marad.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.