− Ha a múlt hét végén valaki azzal áll elő, hogy mind a négy pont a Veszprémé lesz, kineveti az illetőt, vagy éppen ellenkezőleg: közli vele, hogy még szép?

− Ezt most meg nem mondom, de az biztos: benne volt a pakliban a négy pont éppen úgy, mint a nulla.

− Komolyan? A négy is?

− Na jó, a realitás nem két győzelem volt. A cél viszont igen. Bár a világ legjobb csapatai ellen játszottunk, tisztában voltunk a saját képességeinkkel, így semmi okunk nem lehetett a kishitűségre.

− A célt minden jel szerint elérték. Minek köszönhetően?

− Elsősorban annak, hogy a keret mind a tizenhat tagja kivette a részét a sikerekből, hozzátett valamit a győzelmekhez. Nem akarok elcsépelt, nagy szavakat használni, de ezek a bravúrok most valóban a csapatmunka eredményei, olyan diadalok, amelyekre már okkal lehetünk büszkék.

− Kívülről úgy látszott: ez a társaság jóval kreatívabb, ötletesebb kézilabdát játszik, mint az előző évek veszprémi garnitúrái. Belülről is így festett?

− Nem mondom, hogy nem értek egyet a megállapítással, de nem szeretném kommentálni, mert még azt hihetnék, a korábbi edző munkáját minősítem. Pedig nem így van: minden tréner abból főz, amit kap, s olyan taktikát dolgoz ki, amelynek a megvalósítására képesnek tartja a játékosállományt. A nyáron öt új kézilabdázó érkezett hozzánk, plusz a tréner Spanyolországból. Az lenne a csoda, ha ugyanazt és ugyanúgy játszanánk, mint amit és ahogyan a tavasszal.

− Mégis: mi a legfőbb különbség?

− Talán az, hogy amíg eddig heten-nyolcan gürcöltük végig a meccseket, addig most mindenki szerephez jut, ennek megfelelően kevésbé fárad el. Nyilván nem véletlen, hogy az Atleticón és a Kielen is a végjátékban kerekedtünk felül.

− A szurkolók csütörtök este azt skandálták az arénából kifelé menet, hogy „Itt a BL-győztes!” Tényleg itt lenne?

− A szurkolóknak az a dolguk, hogy ilyeneket kiabáljanak, nekünk meg az, hogy ne szálljunk el magunktól. Mi továbbra is a földön járunk, hiszen tudjuk, a java még hátravan.

− Kijavíthatom? A javát már legyűrték...

− Az egész sorozatból hátralévő szakaszra utaltam, miközben csendben megjegyzem: nemhogy a BL-, de még a csoportelsőség sem a miénk. A Kiel éppúgy megverte a Madridot idegenben, mint mi, s ha – a remélt további győzelmek ellenére – Németországban csupán két góllal kikapunk, már csak másodikak vagyunk. És akkor még szó sem esett arról, hogy a mezőnyben ott van a Barcelona, a Hamburg vagy a Füchse Berlin is, ráadásul a kieséses szakaszban a szerencse szintén szerepet játszhat, akár már a sorsolásnál. Úgyhogy ne siessünk előre, most szimplán örüljünk annak, hogy kétségkívül kiderült: jó úton járunk.

Fazekas: No. 1.