Loeb a kilencediken

Utolérhetetlen, fenomenális, legyőzhetetlen, briliáns, őstehetség. Az utóbbi években – korántsem alaptalanul – szinte már minden magasztaló jelzőt elhasználtak a francia raliversenyzőre, Sebastien Loebre, ezért a magunk részéről csak rögzítenénk a tényt, a ragyogó pályafutás újabb állomását.

A 38 éves pilóta az idén újra, sorozatban kilencedszer is megnyerte a világbajnokságot. A hét végén megrendezett francia futamon ugyanis magabiztosan győzött, így pedig két fordulóval a világbajnokság vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert az összetettben. A páratlan vb-cím-gyűjtemény ismeretében ma már könnyű kijelenteni, hogy Loeb sikerre volt ítélve, ám tény: a szépreményű tornászból lett autóversenyző tíz évvel ezelőtt robbant be a ralivilágbajnokság mezőnyébe, s hamar kikiáltották a jövő nagy bajnokának.

Loeb – aki állandó navigátorával, Daniel Elenával a világbajnoki szériában a kezdetektől Citroënnel versenyez – 2001-ben mutatkozott be a rali legmagasabb osztályában, s nyomban felhívta magára a figyelmet. Második lett élete első vb-futamán, s akkora neveket utasított maga mögé, mint Didier Auriol, Carlos Sainz vagy éppen Colin McRae. Ezek után nem volt kérdéses, hogy a vb-sorozatot mind komolyabban vevő Citroën hosszú távon számít a francia versenyzőre.

2002-ben már több futamon rajthoz állt, s megszerezte első győzelmét is. Ma pedig már akár tréfálkozhatnánk is: a 2003-as esztendő, Loeb első teljes vb-szezonja a klasszis karrierjének szégyenfoltja... Egyetlen ponttal lemaradva a győztestől, csak második lett az összetettben. Ezután viszont már nem volt több fiaskó: sorozatban nyerte a vb-címeket. Kvalitásait jelzi, hogy sokáig úgy is emlegették: aki a Forma–1-ben Schumacher, az a raliban Loeb.

Aztán ezt az összehasonlítást egyre ritkábban lehetett hallani: Schumacher „csak” hét vb-címig jutott, míg Loeb már 2011-ben lehagyta, most pedig kilencnél tart. Eddigi pályafutása során 75 futamot nyert meg, 874 szakaszon fűződik a nevéhez a legjobb idő, 2008-ban a tizenöt verseny közül tizenegyen győzött. S nem mellékesen: a vb-címek számában toronymagasan vezeti a rekordlistát, az utána következő Juha Kankkunen és Tommi Mäkinen is „csak” négyszer-négyszer végzett az élen az összetettben.

Bár Loeb még csak 38 éves, vagyis jó néhány évig lenne helye a szériában, a közelmúltban bejelentette: „sok volt tíz év a világbajnokságból”, ezért jövőre már csak „kedvtelésből”, s csupán néhány futamon áll rajthoz. A visszavonulást azonban maga is korainak tartja: 2014-től szakágat váltana, és a túraautó-világbajnokságon (WTCC) állna rajthoz. Ez pedig az jelenti: korántsem elképzelhetetlen, hogy begyűjt majd egy újabb, tizedik vb-címet is. Hiszen ralisként is aszfaltmenőnek tartják.

Loeb: Fel a kezekkel!
Loeb: Fel a kezekkel!
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.