Mi a Mano?

Itt az idő, hogy Brazília megszabaduljon Mano Menezes szövetségi kapitánytól, ha nem akar annál nagyobb bajt, mint hogy megint elveszítette az olimpiai labdarúgótorna döntőjét. Az ötkarikás vetélkedő sokadlagos a futballban, ám Menezesnek az az elképzelése: a Londonban is látott kölykökkel fut neki a 2014-es világbajnokságnak, amelyet történetesen Brazíliában rendeznek. Jellemző: szerdán Stockholmban a svédekkel találkozik a brazil A válogatott, és a szakvezető csak hat játékossal – Renan kapussal, továbbá Daniel Alveszel, Dedével, Ramiressel, Paulinhóval, Jonasszal – egészíti ki az olimpiai keretet, amely nem is huszonhárom esztendős, hanem nagyrészt tizenkilenc-huszonkét éves labdarúgókból áll.

Ezek a „kisfiúk” csődöt mondtak a Wembley-ben rendezett döntőben, miután az általános meglepetésre –sarkosabban fogalmazva: nyilvánvaló tévedésből – meghívott manchesteri Rafael az ellenfélnek ajándékozta a labdát, és Peralta már a huszonnyolcadik másodpercben vezetést szerzett Mexikónak.

E nyitány meghatározta a találkozót: a lelkileg hamar tönkretett braziloknak szinte egyetlen jó passzuk sem volt, míg a mexikóiak mindannyian hátrahúzódtak, és türelmesen vártak arra, mikor indíthatnak el egy „halálos” kontrát. Akadt is néhány veszedelmes akciójuk, de a második gólt nem ezek egyikéből, hanem abból a szabadrúgásból szerezték, amelyet a mérkőzést roppant alacsony színvonalon vezénylő Clattenburg angol játékvezető megfejthetetlenül ítélt meg a javukra. Az úgynevezett túlkorosok közül Marcelo még a döntést vitatta, amikor Peralta már a bal sarokba fejelt (2-0). A másik túlkoros, a csereként beállt Hulk már csupán a sérülések miatti hosszabbításban szépített (2-1); amúgy elgondolkodtató, hogy ha három erősítési lehetőséget engedélyez az ötkarikás szabály, akkor miért kerül a trióba olyan futballista, aki csak tartalék?

Szóval van brazil dilemma bőven. Az U20-as világbajnok gyerekek az újabb korosztályos tornán megbuktak, a 2014-es vb pedig nem ifjúsági vagy junior rendezvény lesz...

Arról egyelőre nincs hír, hogy a szövetségi kapitányt leváltották volna. Bár már nyilvánvalóan megbukott ő is.

Zöld hullám
Zöld hullám
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.