Női kajakmeccs: Magyarország-világ

Négy olimpiai aranyérmet isszerezhet a magyar kajak-kenu válogatott Csipes Ferenc tréner szerint. Úgy véli, a női kajakosok, ha a körülmények ideálisak, akár minden számban nyerhetnekLondonban. Az edző az Európabajnokságon harmadikként záró négyestől is első helyet vár.

„Nincs az az olimpia vagy világbajnokság, amely erősebb mezőnyt vonultat fel, mint a magyar női kajakosok válogatója” – rögzíti Csipes Ferenc, a négyest felkészítő, tavaly decemberben az év edzőjének választott tréner, amikor a válogatott erejéről érdeklődünk. Ennek nyomán az sem meglepő, hogy azt állítja: a csapat akár mind a négy aranyérmet hazahozhatja Londonból. Úgy számol, ha a körülmények ideálisak, ha nem jön közbe semmi váratlan, akkor Douchev-Janics Natasa megnyerheti a sprintszámot, s a háromszoros olimpiai bajnok szegedi klasszis Kovács Katalinnal párban fél kilométeren is győzhet, ezen a távon Kozák Danuta szólóban, a Kovács, Kozák, Fazekas-Zur Krisztina, Szabó Gabriella egység pedig négyesben érhet elsőként a célba.

Ennek ellenére habozik, amikor azt kérdezzük, a lehető legerősebb garnitúra utazik-e az ötkarikás vetélkedőre. Úgy véli, nem tudhatjuk, létezik-e a jobb felállás. Ennek oka Csipes szerint a válogatási szisztéma. „Aki egyesben erős, nem feltétlenül teljesít jól csapathajóban is” – mondja. A hajókat a szólóban elért eredmények alapján állítja össze Storcz Botond szövetségi kapitány, így nincs lehetőség például arra, hogy a négyesben különféle variációkat teszteljenek, s a legjobban együttműködő s teljesítő kvartettet küldjék az olimpiára. „Londonban minden kiderül, ha minden egység aranyérmet szerez, akkor a világ legerősebb csapatát delegáltuk a versenyre” –mondja Csipes.

A kajakkvartettet mindenesetre szokatlanul könnyen s meghökkentő fölénnyel győzte le a német egység az Európa-bajnokságon. Csipes nem tulajdonít túlságosan nagy jelentőséget a vereségnek, több tényező szerencsétlen találkozásának köszönhető a párbajvesztés. Az után sokáig nem is tesztelték a hajó sebességét, mert az alapozási időszak következett, s azt „egyéniben” végzik az érintettek. Csupán július közepén ült össze újra a négy klasszis, hogy javítsa az összműködést. Az olimpiai bajnok kajakos kiemeli, hogy a versenyzők edzésmunkájáról csak szuperlatívuszokban tud beszélni:mindent megtesznek, hogy elérjék céljukat.

Persze másként nem lehet a csúcsra jutni, és aki a magyar női kajakválogatottban helyet kap, annak aligha lehet más célja, mint az elsőség. Jellemző, hogy az olimpiai részvételről döntő vetélkedők egyikének szólófináléjában a múlt évben az év sportolójának választott Csipes Tamara a negyedik, a világbajnok Benedek Dalma a hetedik lett, s Janics is csupán az ötödik helyre volt jó...

„Ez egy iszonyúan erős generáció” – konkludál az edző, aki szerint nincs abban semmi különös, hogy a férfi kajakosok között aktuálisan kevesebb a magyar világklasszis, s a csapat a kenus világot sem dominálja, mint Kolonicsék idejében. A tréner rámutat: a szakágak ciklikusan hozzák az eredményeket, hol az egyik, hol a másik emelkedik ki. „Nem születik minden hónapban olyan tehetség, mint Gyulay Zsolt vagy Kammerer Zoltán” – mondja. Ettől függetlenül érmeket a férfiaktól is vár Csipes: „Kökény Roland és Dombi Rudolf remekül ment az Eb-n, az olimpián is a dobogóra várom a párost, s az a duó, amely a legjobb három között van, akár nyerhet is. Vajda Attila pedig bármikor maga mögé tudja utasítani a világot. Igaz, bármikor tud hatodik is lenni...”

E két medállal együtt príma kollekciót alakíthat ki a válogatott, ha a nők esetleg mind a négy számban legyőzik a világ többi részét. Amennyiben így lesz, akkor a kajakosok és a kenusok jobban szerepelnek Londonban, mint a komplett magyar olimpiai küldöttség Pekingben...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.