Hungária együttesek

A 158 fős magyar küldöttségben két csapatsportág három együttesének tagjai kaptak helyet, s persze az alakulatok közül kiemelkedik a hazai unikum, az olimpiaspecialista, a legutóbbi három ötkarikás eseményen egyaránt győztes férfi vízilabda-válogatott.

Azért a válogatott az más. A csapatért szurkolni mindig fölemelő, kicsit önmagunkat is a pályára vagy a vízbe képzeljük ilyenkor, nem csoda tehát, hogy London előtt is megkülönböztetett figyelem övezte az olimpiára igyekvő együttesek küzdelmeit. A női kézilabdások hamar „kivégezték”magukat, így reálisan három esély maradt a részvételre, és az érintettek meg is oldották a leckét valamennyien.

Persze Kemény Dénes pólócsapata ücsörög a kirakat fő helyén; még szép: a nevét a sporttörténelem-könyvekbe kitörölhetetlenül beíró alakulat játékosai úgy csobbannak a medencébe a játékokon, hogy mindenki őket akarja legyűrni. A Sydney, Athén, Peking mesterhármas nyomán annak dacára is negyedik olimpiai aranyukra készülnek Kásás Tamásék, hogy az utóbbi időben semmit sem nyertek. Csakhogy voltak már ezzel így: legutóbb speciel a 2008-as ötkarikás torna előtt…

A csapat amúgy rendesen belehúzott a sorsoláson: hogy egyebet ne említsünk, az első találkozóját a szerbekkel, a másodikat meg a montenegróiakkal vívja. A folytatás ezek után csak könnyebb lehet, ám egyáltalán nem mindegy, hányadik helyen végez csoportjában a garnitúra, tekintve hogy a negyeddöntőben a pozíciónak megfelelő súlyú rivális vár majd rá. Mindenesetre ha az eddigi hármasugrás helyett Londont követően a már-már értelmezhetetlen négyesugrás kifejezést emlegethetnénk a válogatott kapcsán, akkor nagy bajba kerülnének a sajtómunkások. Márminthogy olyan jelzőket bányásszanak elő a tarsolyból, amelyeket még nem csépeltek el mostanáig.

A női pólósoktól már a részvétel kigürcölése is erőn felüli feladatnak tetszett azután, hogy az együttes kilencedik lett a világbajnokságon. Ám amíg – önmagában ez is sokat elárul a sportág hölgyek által űzött változatának esetlegességéről – a vb-első görögök odahaza, a képernyők előtt követik majd nyomon a londoni történéseket, addig Merész András kapitány különítménye (a név kötelez…) bátor terveket sző. „Nem lehet más a célunk, mint az olimpiai bajnoki cím” – jelentette ki ellentmondást nem tűrően a szakvezető, s a határozottság minimum reménykeltő a rajt előtt még akkor is, ha a csapat azzal az amerikai együttessel játssza az első meccsét, amelytől a felkészülés hajrájában négyszer egymás után kikapott.

A férfi kézilabdázók szereplését még saját sportáguk prominensei is ambivalens érzésekkel várják, hiszen a válogatást jelentős morális kritikák kísérték. Természetesen a nemzeti mezt három éven át negligáló Nagy László reaktiválása váltotta ki az értetlenkedést, ám történt, ami történt, most már hiba lenne visszafelé nézni: az ember inkább azon morfondírozik, vajon odaérhet-e a csapat a bivalyerős csoportban a nyolc közé jutást érő első négy hely valamelyikére. A riválisokat szinte borzongva vesszük sorra: Dánia, Dél-Korea, Horvátország, Spanyolország, Szerbia… Szép kis társaság ez is. ∞

Férfi vízilabda

A csoport: Horvátország, Olaszország, Görögország, Spanyolország, Ausztrália, Kazahsztán.

B csoport: A magyar válogatott mérkőzései (hazai idő szerint). Július 29.: Szerbia (16.30). Július 31.:Montenegró (11). Augusztus 2.: Románia (16.30). Augusztus 4.: Nagy-Britannia (19.20). Augusztus 6.: Egyesült Államok (16.30).

Negyeddöntők. Augusztus 8.: 15.30, 16.50, 19.40 és 21.

Elődöntők. Augusztus 10.: 19.30 és 20.50. Augusztus 12.: 15.30. Augusztus 12.: 16.50.

Női vízilabda

A csoport: A magyar válogatott mérkőzései. Július 30.: Egyesült Államok (20.40).

Augusztus 1.: Kína (15.10). Augusztus 3.: Spanyolország (15.10).

B csoport: Olaszország, Nagy-Britannia, Oroszország, Ausztrália.

Negyeddöntők. Augusztus 5.: 15.50, 17.10, 20 és 21.20.

Elődöntők. Augusztus 7.: 16.30 és 20.40. A 3. helyért. Augusztus 9.: 19.40.

Döntő. Augusztus 9.: 21.

Férfi kézilabda

A csoport: Franciaország, Svédország, Izland, Nagy-Britannia, Argentína, Tunézia.

B csoport: A magyar válogatott mérkőzései. Július 29.: Dánia (22.15). Július 31.: Dél-Korea (12.15). Augusztus 2.: Horvátország (15.30). Augusztus 4.: Spanyolország (22.15). Augusztus 6.: Szerbia (10.30). Augusztus 8.: 12, 15.30, 19 és 22.30.

Elődöntők. Augusztus 10.: 18 és 21.30. Augusztus 12.: 12. Augusztus 12.: 16.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.