Zúgolódásban aranyérmesek

A megnyitó előtti napon sztrájkolnak a határrendészeti dolgozók Londonban. A város morgolódik.

Egy héttel a nyitóünnepség előtt megannyi kedvező fejleménynek örülhetnének a londoniak az olimpiával kapcsolatban. Örvendetes, hogy sikerül tartani a kilencmilliárd fontos költségvetést, minden létesítmény teljes készenlétben várja a kétszáznégy ország 10 500 sportolóját, a brit nemzetgazdaság pedig több százmillió fontot érő kereskedelmi megállapodást és több ezer új munkahelyet remélhet a játékok alkalmából Londonba látogató üzleti delegációkkal folytatott tárgyalásoktól.

Ennek ellenére a véleményformálók továbbra is elsősorban a negatívumokat domborítják ki, főként a beutazási és a biztonsági kérdésekkel kapcsolatban.

Valóban felfoghatatlan, miért éppen jövő csütörtökre, az olimpiai nyitányt megelőző napra időzítette 24 órás sztrájkját a határrendészeti dolgozókat is tömörítő Köz- és Kereskedelmi Szolgáltatók Szakszervezete. Így a korábban bejelentett leépítések és egyéb szigorítások ellen tiltakozó tapasztalt útlevélkezelőket akkor kell helyettesíteni, amikor Heathrow repülőterére közel negyedmillió utast várnak, akiknek a fele az olimpiai játékokra érkezik.

A döntést „szégyenletesnek” minősítő kormány amiatt is aggódik, hogy a G4S biztonsági óriáscég nem tud elég őrző-védő szakembert kiállítani az összesen harminc helyszínre. Az esetleges hiányt pótolva a korábban bejelentett háromezer-ötszázon kívül további ezerkétszáz katonát helyeznek készültségbe. Az illetékes miniszter, Jeremy Hunt úgy érzi, hogy Nagy-Britannia „máris megérdemelné a zúgolódás aranyérmét”, mert nem értékeli a szervezők profi munkáját.

Az ötkarikás játékok már péntek este kézzelfogható közelségbe kerültek a londoniak számára. A láng elegánsan, egy katonai helikopteren érkezett meg Guildfordból Greenwichbe, és a következő napokban mind a harminchárom kerület lakói tanúi lehetnek a számos ikonikus helyszínt, így a Buckingham-palotát, a Downing Street 10.-et és a Hampton Court palotát érintő túrának.

Az utolsó napok fáklyavivői közé tartozik Esa-Pekka Salonen, a világhírű karmester és Gordon Banks, a legendás angol futballválogatott kapus.

A kétszeres olimpiai bajnok Kelly Holmes fogadta a Londonba érkező lángot a Tower előtt
Britain's Kelly Holmes holds the London 2012 Olympic torch at the Tower of London July 20, 2012. REUTERS/Suzanne Plunkett (BRITAIN - Tags: SPORT OLYMPICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.