Grand Slam a vízben?
- Holnaphoz egy hétre a szerbek ellen játsszák az első meccsüket. Ideges?
- Ellenkezőleg: rendkívül nyugodt vagyok. Méghozzá azért, mert látom a kitűzött cél elérésének a módját. A cél pedig az, hogy a csapat versenyképes formában szállhasson vízbe a premieren. Aztán majd következnek az újabb, egyenként negyvennyolc órás céljaink. Hogy messzire ne menjek: a második ellenfelünk Montenegró lesz.
- A felkészülési mérkőzéseken – khm... – nem mindig játszott meggyőzően az együttes. Emiatt sincs ok az aggodalomra?
- Pénteken az ausztrálokkal kétkapuztunk, és azt láttam, hogy azok a játékosok, akik korábban alulmúlták önmagukat, egészen jól teljesítettek, míg azok, akik addig is megfelelő szinten produkáltak, őrzik a formájukat. Ez mindenképpen reménykeltő, mert a fejlődést mutatja. Az olimpia előtti tornákon nyújtott játékból semmiféle következtetést nem szabad levonni. Részint, mert az előkészületek során a kezdeti fázisban hiányzott a srácokból a munka, később az a feszültség mutatkozott meg rajtuk, ami a keretkijelölés bizonytalanságából adódott, s eljött az az időszak is, amikor már rémesen fáradtak voltak.
- Azt gondolná az ember, mindaz, amit fölsorolt, a riválisokra is igaz lehet...
- De rosszul gondolná, mert komoly vetélytársaink egyike sem játszott annyi mérkőzést, mint mi, s egyetlen valamirevaló ellenfelünknél sem volt annyi kérdőjel az összeállításban, mint nálunk.
- A korábbi olimpiákon járt csapatokkal összevetve milyennek ítéli a jelenlegi garnitúrát?
- A legheterogénebbnek mind közül. Az életkor, az abból fakadó tapasztalat, illetve tapasztalatlanság, a játékosok némelyikének győzelmirutin-hiánya és a srácok fizikai jellemzőinek tekintetében is.
- Hála a magasságosnak, van mire emlékezni, úgyhogy maradjunk még a múlt és a jelen összehasonlításánál: ha az előjeleket nézzük, jobb vagy rosszabb a helyzet most, mint négy, nyolc vagy akár tizenkét éve volt?
- Sydney-be még nem aranyérmesekként utaztak a fiúk, a 2000-es játékokhoz képest tehát evidens a differencia. De eltérő volt a szituáció Athén és Peking előtt is. Amíg 2004-ben jó eséllyel megjósolható volt, hogy a magyarok és a szerbek vívják a döntőt, addig 2008-ban – a malagai Európa-bajnokság alapján – azzal kalkulált a szakma, hogy a montenegrói, horvát, szerb, magyar négyesből bármelyik válogatott olimpiai bajnok lehet. Ez a kvartett mostanra legalább egy társasággal bővült, mivel hosszú idő után újra képbe kerültek a tavaly világbajnoki címet szerző olaszok is. Azt gondolom, ennek az öt együttesnek mindegyike befuthat Londonban anélkül, hogy bombameglepetésről kellene beszélnünk. És ebből következik: természetesen a magyar válogatott is az aranyéremre tör.
- A csapat annak dacára a favoritok egyike, hogy Peking óta nem nyert sehol semmit?
- Éppen úgy nem nyert, ahogyan 2004 és 2008 között sem. De a viszonylagos eredménytelenséget nem akarom pozitívumként beállítani, csupán arra szeretnék utalni, hogy amikor aláírtam a mostani ciklusra érvényes szerződésemet, azonnal szóltam: nehéz lesz, talán nehezebb, mint bármikor. Ugyanakkor meggyőződésem: az építkezés folyamata az első helyek hiánya ellenére is várakozás fölött sikerült. Jobb négy év van mögöttünk, mint amire számítottam, és elértük a legtöbbet, amit elérhettünk: az ellenfelek tartanak tőlünk. És akitől tartanak, az győzhet is.
- Csalódott lenne, ha mégsem jönne össze a „Grand Slam”?
- Persze, főleg, ha a döntőben maradnánk alul. De kudarcnak semmiképpen nem tekinteném az ezüst- vagy a bronzérmet sem. Aki mást mond, annak biztosan sokkal több aranyérem van a vitrinjében, mint nekünk...
- Bár a sportember soha nem elégedhet meg azzal, ahol éppen tart, a csúcsnak nincs csúcsa. Van különbség egy háromszoros és egy négyszeres olimpiai bajnok között?
- Ezen még nem gondolkodtam. De ígérem, amint megtudom, elmondom.
