Forma–1: Félidős futam

Ahogyan az lenni szokott, a hétvégi hockenheimi futam előtt a német alakulat, valamint a hazai pályán versenyző pilóták kerültek az érdeklődés középpontjába, ám a hagyományoktól eltérően nem csupán a győzelmi esélyekkel kapcsolatban.

Az elmúlt napokban ugyanis attól volt hangos a szaksajtó: marad-e jövőre is a csúcskategóriában a Mercedes, s ha igen, szerződést hosszabbít-e a hétszeres világbajnok Michael Schumacher?

Az istálló távozásáról nem először röppentek fel hírek, ám ahogyan korábban, most is kétséges, van-e alapjuk a híreszteléseknek. A csapat egyelőre nem reagált, viszont Bernie Ecclestone – akit egyébként egy régóta húzódó korrupciós ügy kapcsán szintén hírbe hoztak a napokban – magabiztosan utasította vissza a pletykákat. Arról sem tudni még biztosat, hogy a visszatérése óta, elsősorban pechszériája miatt nem különösebben sikeres Schumacher marad-e.

Akadnak azonban jelek, amelyekből arra lehet következtetni, hogy messze nincs még vége a 43 éves klasszis „második” F1-es karrierjének. Amikor például a napokban arról faggatták, hogy hány futamos szezont tartana ideálisnak, azt mondta: „Ötvenkét nagydíjasat. Mert azt hiszem ennyi hétvége van egy évben.”

Noha a verseny előtti hírek többsége a Mercedeshez és Schumacherhez kötődött, nem feltétlenül ez a páros a favorit: annál is inkább, mert a második szabadedzésen a német hibázott, összetörte a kocsiját.

Az első tréningen Jenson Button (McLaren) volt a leggyorsabb, a másodikon pedig Pastor Maldonado (Williams) „nyert”, de ez nem sokat jelent. A pilóták ugyanis jobbára esős pályán köröztek pénteken, így a valódi erőviszonyokra nem derült fény. Ráadásul vasárnapra már száraz időt jósolnak a meteorológusok, s a bizonytalanságot növeli, hogy több csapat, például a Lotus, a Ferrari és a McLaren is nagyobb fejlesztésekkel érkezett Németországba.

Vagyis, ahogyan az eddigi kilenc futam előtt, úgy a szezon félidejét jelentő tizedik viadalt megelőzően sincs „tuti tipp”: lényegében a mezőny fele befutó lehet.

Michael Schumacher hazai pályán
Mercedes Formula One driver Michael Schumacher of Germany looks out of his garage during the first practice session of German F1 Grand Prix at the Hockenheimring in Hockenheim July 20, 2012. REUTERS/Ralph Orlowski (GERMANY - Tags: SPORT MOTORSPORT F1)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.