Pártbajhősök

Régen várt esélyt kapott a történelmi mélypontok föltárásán fáradozó magyar vívósport a megújulásra. Már a jelölések előrevetítették: a tisztújító közgyűlés a reneszánsz lehetőségét kínálja majd. Erre utalt, hogy az elnöki posztért a sportág olyan ismert alakjai szálltak harcba, mint Csampa Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, valamint Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő.

Megható gesztus a politikusoktól, hogy nem a párt etikai bizottságának tagsági helyére, esetleg a munkás tagozatot irányító testületbe, hanem a vívószervezet elöljárói tisztségére pályáztak. Már csak azért is, mert megannyi hazai példa igazolja: a honatyák megjelenése garantálja a sportsikert. Mint tudjuk, Kubatov Gábor pártigazgató emblematikus tevékenysége nyomán az erkölcs, erő, egyetértés szentháromságának jegyében épült újjá az FTC, s a futballcsapat teljesítménye ámulatba ejtett mindenkit.

A párbajozó páros vetélkedése tehát már önmagában is az újabb Gerevich-korszak eljövetelét ígérte, s a várakozásokat csak fokozhatja, hogy újabban tündérmesei fordulatok kísérik a politikai narancssárgák reprezentánsainak föl-fölbukkanását.

Nincs kizárva, hogy a férfi kardválogatott Banglades B együttese ellen aratott egytusos sikerét a radikálisan átalakított edzésmódszereknek, az újrafogalmazott marketingpolitikának, azaz a sportág úgynevezett új alapokra helyezésének köszönhetjük majd.

Az ilyesféle bravúrok bemutatásának esélyét növeli az is, hogy a tisztséget lovagias küzdelemben megszerző Csampa képviselő már jelezte: a társelnöki posztra nem csupán a szakma és a gazdasági élet szereplői között, hanem a politika világában mozgó kollégák körében is akadnak jelöltjei. Hiába, na: olthatatlan igény mutatkozik még egy politikusra a vezetőségben, sőt ideális esetben a komplett frakció is szerepet vállalhatna. Akkor nem kellene külön figyelmet fordítani a logisztikára, az érdekeltek a szokásos hétfői randevún azonnal rátérhetnének a védés, visszaszúrás témakörére, esetleg a junior tőrözők edzőtáborozására, ha már végeztek a közoktatás átalakítását célzó törvényjavaslat részleteinek megvitatásával.

Mert azt senki ne gondolja, hogy egyetlen ember is van a képviselőcsoportban, aki nem kompetens a vívóügyi témákban: a sport világa nyitott könyv mindannyiuk számára. Az idehaza nem frakciótag Deutsch pél dául nem csupán a parasportolók szervezetének vezetője, az MTK első embere, de a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is, s e felsorolás nem teljes, amíg nem egészül ki a vívószervezet vonatkozó posztjával, esetleg a golfozók vagy a gyeplabdázók neki szánt tisztségével.

Felhőtlen örömre ad okot, hogy Deutsch veresége nem kelt semmiféle üzemzavart: Csampa képviselő legalább olyan formátumú figura, mint párttársa. A legtöbben talán a Kulcsár Győzővel kapcsolatos állásfoglalására emlékezhetnek. A vívók nem jelölték a négyszeres olimpiai bajnok legendát MOB-tagnak, mire Nagy Tímea, a kétszeres ötkarikás aranyérmes sportoló visszalépett Kulcsár javára. Ekkor került fókuszba a messzemenően figyelmes Csampa, aki közölte: ha Nagy nem vállalja a munkát, akkor a vívókat kevesebben képviselik a bizottságban, de Kulcsár nem kaphat helyet a grémiumban.

E riposztja jelzi, méltó a magyar testkultúra legjobbjai közül megannyit felvonultató sportág bizalmára. Még akkor is, ha nem a lehető legerősebb mezőnyben nyert.

Kubatov itt nem indult.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.