Angol City a német centrumban

Kétségkívül a ma este slágermérkőzése a Bayern München–Manchester City találkozó. (Hol van már a „kupaszerda” elnevezés? Újabban BL-kedd és -szerda, valamint Európa Liga-csütörtök létezik.) Nem pusztán azért,mert egy német–angol meccsből mindig lehet külön szám. Hanem mindenekelőtt azért, mert a Bayern hat győzelemmel, egy vereséggel és 21-1-es, igazán imponáló gólkülönbséggel vezeti a Bundesliga táblázatát, míg a City öt győzelemmel, egy döntetlennel és 19-5-ös gólkülönbséggel a második helyen áll a Premier Liga-tabellán az MU mögött. A két manchesteri csapat között pontszámban nincs differencia, így joggal mondta Jupp Heynckes, a müncheniek trénere, hogy „olyan a helyzet, mintha a Unitedet fogadnánk”.

A United másképpen is jelen lesz, mert a Manchester City vezérkara a bajor város Manchester terén emlékezik azokra, akik az MU 1958-as légi katasztrófájában életüket vesztették. (A teret épp a müncheni tragédia 23 áldozatának tiszteletére nevezték el Manchesterről.) A gesztus szép, a Bayern elöljáróinak azonban nem csak a könnyek homályosítják el a szemét. A csapat kiváló szériája nyomán a vezetők arról értekeznek, hogy „a Barcelona nagyon nagy csapat, de már nem járunk messze tőle, sőt mind közelebb kerülünk hozzá”. Ez talán még odébb van, de Ribery igyekezett megerősíteni főnökei szavait, mert kijelentette: „Meg akarjuk nyerni a bajnokságot és a BL-t is. Mindenre éhesek vagyunk.”

David Silva viszont egyáltalán nem tart a müncheni fellépéstől, azt hangoztatja ugyanis: „Úgy kell támadnunk, mintha otthon játszanánk.” Manchesteri múltidézők hozzáteszik: meg úgy, ahogyan a City rohamozott 1970-ben a Schalke ellen. A hajdani KEK-elődöntő visszavágóján 5-1-re nyert az MC, és utóbb elnyerte a kupát. Az más kérdés, hogy a Citynek ez az egyetlen európai trófeája, míg a Bayern négyszeres BEK- és BL-győztes, további négy alkalommal pedig döntőt játszott a kontinens első számú klubtornáján...

De a két csapat most először találkozik egymással. Az angol vendégek azt mondják: a legjobbkor. Mert a Bayern legnagyobb sikerei idején ki ismerte Manchesterben Mansour sejket?

Közeli helyeken

Nem elég, hogy a TV2 a sokak számára láthatatlan Pro4 csatornára száműzte a Bajnokok Ligája mérkőzéseit, a ma esti Real Madrid–Ajax találkozóról nem lesz helyszíni közvetítés. Információnk szerint Hajdú B. István az itthoni stúdióból kommentálja a meccset, és előfordulhat, hogy ez már az egész őszi szezonban így marad. Se kép, se hang – mondanánk, ha nem tudnánk: H. B. I. van olyan profi, hogy az, aki nézheti a BL-futballt, észre se vegye a változást. Ettől eltekintve a megoldás nem 4-es, még csak nem is 2-es... (H. I.)

Barcelona: mentő csomag

Az egyesületi formában működő Barcelona tagjai áldásukat adták a futballrészlegnek a Katar Alapítvánnyal kötött megállapodására, amely 171 millió eurót garantál a csapatnak.

A szavazás előtt Sandro Rossel klubelnök igyekezett nyomást gyakorolni a szavazókra: az elöljáró szerint a tőkeinjekció nélkül az együttes versenyképessége kerülhetett volna veszélybe. A katalán egylet decemberben jelentette be, hogy szponzori szerződést kötött az ázsiai alapítvánnyal; a második szervezettel a UNICEF után, amelynek neve föltűnik a csapat mezén. Az egyezség nem nyerte el a szurkolók tetszését: több ezren írták alá a logó megjelenését ellenző petíciót.

A vezetőség azzal érvelt: eljött a pillanat, amikor a klub már nem teheti meg, hogy kitart korábbi politikája mellett, amely szerint nem jelenhet meg mecénás szimbóluma a mezen. Egyébiránt a katariak nyomós „érvekkel” álltak elő: az idén 15 millió, 2016-ban már 33 és fél millió eurót utalnak át a reklámért cserébe. Ha Josep Guardiola társulata megnyeri a Bajnokok Ligáját, akkor további 5 és fél millió bónuszt könyvelhet el.

A pénzre pedig szüksége van a Barcelonának: hiába a pályán elért sikerek, a csapat a katari eurók nélkül az idén is veszteséggel zárna, összességében pedig több százmilliós adósságot görget maga előtt. (Munkatársunktól)

BAJNOKOK LIGÁJA

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, MÁSODIK FORDULÓ

KEDD

A csoport: Bayern München–Manchester City (Digi Sport, 20.15), Napoli–Villarreal (Digi Sport Plus, 20.40). Az állás: 1. Bayern 3 pont, 2–3. Manchester City, Napoli 1–1, 4. Villarreal 0.

B csoport: CSZKA Moszkva–Internazionale (Digi Sport, 17.45), Trabzonspor–Lille. Az állás: 1. Trabzonspor 3, 2–3. CSZKA, Lille 1–1, 4. Inter 0.

C csoport: Manchester United–FC Basel (Digi Sport, 23.25, felvételről), Otelul Galati–Benfica. Az állás: 1. Basel 3, 2–3. Benfica, Manchester United 1–1, 4. Galati 0.

D csoport: Lyon–Dinamo Zagreb, Real Madrid–Ajax (Pro4, 20.25). Az állás: 1. Real Madrid 3, 2. Ajax, Lyon 1–1, 4. Dinamo 0.

Elfekszik a kapus: Neuer a Bayern edzésén
Elfekszik a kapus: Neuer a Bayern edzésén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.