Nem futballt: focit.

A legutóbbi fordulóban az utolsó előtti Siófoktól elszenvedett hazai vereség után kiváltképp feszültté vált a helyzet. A drukkerek szidtak mindenkit: klubigazgatót, szakvezetőt, játékost, orvost, gyúrót. Ezért döntött úgy Domonyai László klubigazgató és a Baráti Kör, hogy legyen ankét, beszéljék meg közösen a problémákat.

Az első meglepetés akkor érte a jelenlévőket, amikor a program megkezdése előtt bevonult, s a szurkolókkal szemben leült a teljes huszonkettes keret, másodedzővel, masszőrrel, továbbá az úgynevezett ligacsapat irányítójával. Két sorban szépen el is fértek egymás mögött, míg külön asztalnál foglalt helyet a klubdirektor, valamint Garami József szakvezető. Amikor a szurkolók egyike megkérdezte, miért kellett erre a beszélgetésre elhívni a játékosokat, Domonyai azt válaszolta: „Egy közösségbe tartozunk. Ünnepeltünk, amikor néhány éve bajnokságot nyertünk, s most is közösen kell megtalálni a kiutat.” A nyájas szavak ellenére egyhamar kiderült: a szurkolók egy csoportja és Domonyai – diszkréten fogalmazva – nem eszik egymás tenyeréből. „Mi MTK-sok vagyunk, de te nem vagy az!” – kiáltotta egy drukker a direktornak az indulatokat, a másik fél sértegetését sem nélkülöző találkozón. A klub (és nem Domonyai) hívei ugyanis az igazgatót teszik felelőssé azért, mert a múlt nyáron eladott vagy kölcsönadott több, magyar szinten piacképes játékost: Baloghot, Borit, Gosztonyit, Hídvégit, Lencsét, Rodenbüchert, valamint a Zaragozához szerződő Pintért és a Hollandiába igazoló Zsidait. De ha már eladták őket – hangoztatták a szurkolók –, miért nem vettek néhány, a mai NB I-ben megfelelő játékost, hogy ne hozzák oly méltatlan helyzetbe a klubot és „Józsi bácsit”, azaz Garamit. Domonyai azt felelte: a pénz a zavartalan működésre, a járandóságok kifizetésére kell, a „minőségi”, azonnal bevethető labdarúgó pedig sokba kerül, az MTK-nak ilyenre nem telik.Hozzátette: „Kanta és Pál is már régen külföldön játszana, ha nem sérül meg.”

Ekkor valaki megkérdezte: – Hol a tulajdonos?

A felvetés jogos volt, mert aligha hihető, hogy Domonyai kizárólag maga döntene játékosok eladásáról-kölcsönadásáról. A jelenlévők számára nyilvánvaló: Várszegi Gábor személye ebben a tekintetben megkerülhetetlen. De ő távol tartja magát a nyilvánosságtól, viszont Domonyai – az üzletemberre utalva – felvetette: „Ha bárki tud olyan potenciális tulajdonosjelöltről, aki a helyébe lépne, azzal Várszegi leül tárgyalni.” Ilyen személy pillanatnyilag nincs, így minden marad a régiben.

Az igazság kedvéért meg kell jegyezni: ha Várszegi nincs, akkor az MTK már nem is létezne. De létezik, ha jelenleg csakis azzal a céllal, hogy elkerülje a kiesést. Ez nem lesz könnyű, mert szenved a csapat, a játékban kevés az elképzelés, gólt szerezni mind ritkábban sikerül. Szolid bizakodásra adhat okot, hogy az ankét részvevőinek egyike ingyenes pszichológiai segítséget ajánlott fel a szerinte mentális problémákkal küzdő játékosoknak. Egy másik hozzászóló viszont az általa felfedezett taktikai hibákról tartott kiselőadást, igaz, azt csak nehezen tudta befejezni, mert többen lehurrogták, mondván: hagyja abba, nem ő a csapat edzője! Ami a kiútkeresést illeti, arról valójában nem sok szó esett. Legfeljebb annyi, hogy búcsúzáskor egy szurkoló odaszólt Kanta csapatkapitánynak: „Józsikám, pénteken verjétek meg a Vasast!”

Ha így lesz, az MTK talán megkezdheti a felzárkózást.

De ha nem, akkor ősszel jön a Kozármisleny.

Orth György szobra a régi