Tökéletes tiki-taki? A hollandok előre örülnek a gólzápornak

Sajnálkozó taxis („Uram, kedden ötöst kapnak”), furán mosolygó recepciós („Ha a meccsre jött, akkor előre is sajnálom”), hümmögő metróalkalmazott („Arra van az Arena, de inkább ki se menjen!”): a kommunikációt tekintve így telt a hétfő délelőttöm, kora délutánom Amszterdamban.

És akkor az újságokat még ki sem nyitottam.

Márpedig a lapok visszafogottan fogalmazva is szuperlatívuszokban írnak a holland válogatottról, s nem csupán azért, mert az együttes százszázalékosan vezeti az Eb-selejtezők E csoportját, hanem azért is, mert játéka azt a minőséget jeleníti meg, amely a legnagyobb csapatokra jellemző; amitől futball a futball.

Az Algemeen Dagblad két legenyhébb megállapítása az, hogy „Csúcsformában az Oranje”, illetve hogy „Hollandia útban a tökéletesség felé”, miközben a lap – a taktikai finomságokat infografikával szemléltetve – a Barcelonával veti össze a Budapesten parádézó garnitúrát. „Ez szinte ugyanaz a »tiki-taki«, csak narancssárgában” – von párhuzamot a Dani Alvestől Messin és Sneijderen át Afellayig ívelő elemzés, Willem van Hanegem kolumnista (a korábbi 52-szeres válogatott, vb-ezüstérmes, „totális” futballista) pedig áradozik még egy sort: „Pénteken a magyarok ellen a legnagyobb élvezettel néztem a csapatot. Gyorsaság, kombináció, szórakoztatás: nem számít, melyik válogatott az ellenfél, a színvonal ugyanaz.”

Ne lepődjenek meg: a De Volkskrant friss száma sem nélkülözi a Barcelona-analógiát, ugyanakkor – már szinte kisiskolásokra jellemző izgalommal várva az újabb kvalifikációs találkozót – annyiban a katalánok elé helyezi a holland társulatot, hogy a labdatartásra és -visszaszerzésre, illetve a gyors fölfejlődésből fakadó gyakori támadásbefejezésekre épülő stratégiát válogatott szinten mégiscsak nehezebb megvalósítani: „Az Oranje legalábbis sokszínű, de ez nem érződik rajta. A kezdőcsapatot tizenegy klub adja öszsze: Vorm az Utrecht, Van der Wiel az Ajax, Heitinga az Everton, Mathijsen a Hamburg, Pieters az Eindhoven, Sneijder az Internazionale, De Jong a Manchester City, Van der Vaart a Tottenham, Kuyt a Liverpool, Van Persie az Arsenal, Afellay pedig a Barcelona játékosa, ám akárki is kerül ki vagy be, a minőségen ez nem változtat.”

Na ja: például a tizenhat selejtezőbeli gólból nyolcat jegyző Huntelaar nem is játszott Budapesten (0-4)...

A kapott dózis nyomán talán megbocsátják nekem, de hétfő este már egy hollanddal sem mertem szóba elegyedni, nehogy mondjon valamit, habár az szavak nélkül is egyértelműnek tetszik: afféle népünnepéllyel egybekötött gólfesztiválra készülnek az ötvenezres, színültig megtelő Arenában.

Az erőviszonyokat és a magyar együttes itteni renoméját valósághűen mutatja, hogy a sajtó legföljebb az eindhoveni Dzsudzsák, illetőleg Juhász sérüléséről számol be – a két játékos feltehetően pályára lép kedden –, igaz, kétségkívül van ennél közérdekűbb közlemény is: Van Persie edzés végi bohóckodása kisfiával, a kapus Shaqueellel nyilvánvalóan kulcsfontosságú információ errefelé.

Amúgy honfitársainkról sokat mondani pillanatnyilag aligha lehet; már csak azért sem, mert a nagy szavak negyedéves – értsd: holtszezonbeli – szavatossági ideje múlt pénteken lejárt. Igaz, „közeli” eredményben maximum a hivatásos éljenzők és/vagy a hozzá nem értők bízhattak, azok is csak abban az esetben, ha Egervári Sándor kiválasztottjai magasan tudásuk fölött teljesítenek.

Ez a legkevésbé sem jött össze – sőt: ennyi remegő labdarúgót még a Puskás stadionban is ritkán látni –, így most csak remélni lehet, hogy a hétfő kora délután különgéppel érkezett, s hatékonyabb védekezésre „előkészített” csapat tagjai futballistákhoz méltóbb hozzáállást tanúsítanak majd az Ajax multifunkcionális szentélyében. Játékban, fájdalom, nincs sok esély, noha ezért elsősorban nem a közeg fojtásában, a hátsó salakoson fölcseperedett labdarúgók a felelősek.

Ahogyan Maarten van Bottenburg holland sportszociológus az ÉS-nek adott interjújában levezette: jóllehet a labdarúgás már a háború előtt is „népsport” volt Hollandiában, a változásokat – minden téren – a hatvanas évektől kezdődő „infrastrukturális forradalom” indította el.

Hm, azóta szereztek három vb-ezüstérmet.

A legutóbbit, ugye, tavaly.

Hollandia–Magyarország

EB-SELEJTEZŐ, AMSZTERDAM, 20.30 (TV: MTV1, SPORT1). JV.: MOEN (NORVÉG).

Hollandia: Vorm (6-szoros válogatott) – Van der Wiel (22), Heitinga (67), Mathijsen (69), Pieters (7) – Sneijder (75), De Jong (51), Van der Vaart (89) – Kuyt (75), Van Persie (53), Afellay (33).

Magyarország: Fülöp (23) – Lázár (4), Juhász (61), Vanczák (53), Laczkó (10) –Gera (70), Pintér (2), Rudolf (19), Vadócz (35), Dzsudzsák (34) – Priskin (32).

Ez volt eddig

1930. VI. 8.: Magyarország–Hollandia 6-2. Gól: Avar (3), Turay (2), Toldi, illetve Van der Heyden, Landaal.

1933. III. 5.: Hollandia–Magyarország 1-2. Gól: Van den Broek, illetve Bihámy, Teleki.

1939. II. 26.: Hollandia–Magyarország 3-2. Gól: Vente (2), De Harder, illetve Zsengellér, Gyetvai.

1961. IV. 30.: Hollandia–Magyarország 0-3. Gól: Sándor, Fenyvesi, Tichy.

1961. X. 22.: Magyarország–Hollandia 3-3. Gól: Monostori, Göröcs, Tichy, illetve Van der Linden (2), Groot.

1966. IX. 7.: Hollandia–Magyarország 2-2. Gól: Pijs, Cruyff, illetve Molnár, Mészöly.

1967. V. 10.: Magyarország–Hollandia 2-1. Gól: Mészöly, Farkas, illetve Suurbier.

1984. X. 17.: Hollandia–Magyarország 1-2. Gól: Kieft, illetve Détári, Esterházy.

1985. V. 14.: Magyarország–Hollandia 0-1. Gól: De Wit.

1986. X. 15.: Magyarország–Hollandia 0-1. Gól: Van Basten.

1987. IV. 29.: Hollandia–Magyarország 2-0. Gól: Gullit, Muhren.

1994. VI. 1.: Hollandia–Magyarország 7-1. Gól: Bergkamp, Rijkaard (2–2), Roy, Ronald Koeman, Taument, illetve Illés.

2010. VI. 5.: Hollandia–Magyarország 6-1. Gól: Robben (2), Van Persie, Sneijder, Van Bommel, Elia, illetve Dzsudzsák.

2011. III. 25.: Magyarország–Hollandia 0-4. Gól: Van der Vaart, Afellay, Kuyt, Van Persie.

Az E csoport állása

1. Hollandia 5 5 – – 16-2 15

2. Magyarország 5 3 – 2 12-8 9

3. Svédország 3 2 – 1 9-4 6

4. Moldova 4 2 – 2 5-3 6

5. Finnország 4 1 – 3 10-6 3

6. San Marino 5 – – 5 0-29 0

Ma játsszák: Svédország–Moldova.

A további program ma. A csoport:

Törökország–Ausztria, Belgium–Azerbajdzsán. Az állás: 1. Németország 15 pont/5 mérkőzés, 2. Ausztria 7/4, 3. Belgium 7/5, 4. Törökország 6/4, 5. Azerbajdzsán 3/3, 6. Kazahsztán 0/5.

C csoport:Észtország–Szerbia, Észak-Írország–Szlovénia. Az állás: 1. Olaszország 13/5, 2. Szlovénia 7/5, 3. Szerbia 7/5, 4. Észtország 6/4, 5. Észak-Írország 5/4, 6. Feröer szigetek 1/5.

D csoport: Románia–Luxemburg. Az állás: 1. Franciaország 12/5, 2. Fehéroroszország 8/5, 3. Albánia 8/5, 4. Bosznia-Hercegovina 7/4, 5. Románia 2/4, 6. Luxemburg 1/5.

F csoport: Izrael–Grúzia. Az állás: 1. Görögország 11/5, 2. Horvátország 10/5, 3. Grúzia 9/5, 4. Izrael 7/5, 5. Lettország 4/5, 6. Málta 0/5.

I csoport: Csehország–Liechtenstein, Litvánia–Spanyolország. Az állás: 1. Spanyolország 12/4, 2. Csehország 6/4, 3. Skócia 4/4, 4. Litvánia 4/3, 5. Liechtenstein 0/3.

Kuyték 4-0-ra nyertek Budapesten. Ennél már csak jobb jöhet?
Kuyték 4-0-ra nyertek Budapesten. Ennél már csak jobb jöhet?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.