Ismerjük meg Biczó Bencét, jövőre legyőzheti Phelpst!
A tavalyi szingapúri ifjúsági olimpián remeklő magyar úszók egyikeként már aranyérmes lett fő számában, az átütő sikert azonban a múlt szombat hozta el számára. Az utolsó hosszon hajrázta le Cseh Lászlót, igaz, a fal megérintésekor fogalma sem volt róla, hogy nyert-e.
– Amikor benyúltam, hallottam a közönség jellegzetes moraját, de nem tudtam, hogy az Laci győzelmének szól-e vagy az enyémnek. Aztán felnéztem a táblára, és elmondhatatlan boldogságot éreztem – emlékezik a Komjádi uszodában történtekre.
Elárulja: persze, hogy Sántics Béla is örült a meglepő sikernek, de miután kikászálódott a medencéből, a tréner megjegyezte, ha kicsit tempósabban kezd, akár jobb eredmény is születhetett volna... A szakember amúgy nem telhetetlen, csupán reális: tanítványa az elmúlt esztendőben kerek négy másodpercet javított az idején.
A gimnáziumi érettségire készülő Biczó Bence egyébként úszottmár gyorsabban is ezen a távon, így aztán nem csoda, ha a kérdésre, miszerint mi a legközelebbi célja, azt feleli: szeretné mihamarabb megdönteni az 1:55,89-es egyéni rekordját. Azt mondja, egyelőre a nyári belgrádi ifi Eb jár a fejében, s nemhogy a jövő évi olimpiára, de az augusztusi sanghaji felnőtt világbajnokságra sem gondol még. Viszont akad egy rendhagyó terve.
– Meg akarok nőni. Most csak 182 centi vagyok, jó lenne kicsivel magasabbnak lenni. Ha sikerülne, az az úszásomon is sokat lendítene.
Ezzel együtt a nyújtó helyett továbbra is a medencében próbálkozik, s legnagyobb erényének a szorgalmát tartja. Hetente tíz-tizenegy edzésen, hozzávetőleg ötven-hatvan órában kínozza magát. Az alapozás időszakában napi tizennégy kilométernél is többet úszik.
Az addig flottul és nyomdakészen fogalmazó beszélgetőpartner Michael Phelps nevének említésekor akad meg először.
–Maradjunk annyiban, hogy változatlanul ő a világ legnagyobb úszója – jegyzi meg diplomatikusan. De vajon jól látják-e, akik azt mondják, Biczó Bence lehet az, aki legyőzi majd a „földönkívülit”? – kísérletezem, mire a reakció:
– Maradjunk annyiban, számomra már az is hatalmas megtiszteltetés, hogy ez a kérdés egyáltalán felvetődik.
