Négysánckirályok

Angolul Four Hills Tournament, németül Vierschanzentournee, magyarul négysáncverseny: 1952 óta rendezik meg két-két németországi és ausztriai helyszínen. Alighanem évzáró-évnyitó dzsemborinak találták ki, aztán a hat évtized alatt tán a legpatinásabb versennyé nőtte ki magát. A négy helyszín tradicionálisan Oberstdorf, Garmisch-Partenkirchen, Innsbruck és Bischofshofen, csak a sorrend változott néhányszor. A verseny legeredményesebb ugrója a finn Janne Ahonen, aki öt alkalommal is nyerni tudott. A három elsőségig jutó norvég Björn Wirkola azzal csúcstartó, hogy három győzelmét sorozatban érte el. A legeredményesebbek a német (NDK, NSZK együttvéve) és a finn ugrók tizenhat győzelemmel, majd Ausztria (11) és Norvégia (10) következik a sorban. A síugró-nagyhatalmak „belügyébe” alkalmanként cseh (Raska, Janda), NDK-beli (Recknagel, Schmidt, Queck, Deckert, Aschenbach, Danneberg, Weissflog), szlovén (Primoz), szovjet (Kamenszkij) és lengyel (Malysz) versenyző is beleszólt, de nem ez volt a jellemző.

A verseny történetében egyetlenalkalommal,2001/2002-ben fordult elő, hogy mind a négy helyszínen ugyanaz az ugró nyert: a német Sven Hannawaldnak sikerült a rendkívüli bravúr. Háromszoros első jócskán akad, közülük „kilóg” az osztrák Toni Innauer, aki 1976-ban három sikere dacára sem tudott az összetettben nyerni. Hétszer fordult elő, hogy olyan ugró győzött a négysáncversenyen, aki egyetlen helyszínen sem aratott részsikert. Az öt évvel ezelőtti erőpróbán különleges végeredmény született: Jakub Janda és Janne Ahonen azonos pontszámmal végzett, így holtversenyben lettek bajnokok.

A ma, Oberstdorfban kezdődő 59. négysáncverseny győztese megjósolhatatlan: egyaránt esélyes a címvédő osztrák Andreas Kofler, továbbá honfitársa, Thomas Morgen stern, valamint a lengyel Malysz és a négyszeres olimpiai bajnok, ám „itt” eleddig csak részversenyt nyerni tudó svájci Simon Ammann. A fogadóirodáknál a Világ Kupaéllovas Morgenstern a favorit, aki nagyon szeretne már négysáncversenyt nyerni; a fődíj egy 30 ezer euró értékű autó.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.