Vörös és fekete, romantika nélkül

„Tisztában vagyunk a mérkőzés fontosságával” – hangoztatják a Milan elöljárói az Auxerre elleni találkozó előtt, és e nyilatkozatok nem sok jót árulnak el a vörös-feketék helyzetéről. A milánói együttes mindössze öt pontot szerzett a Bajnokok Ligája eddigi négy csoportmeccsén, azaz ha ma este az Abbé Deschamps stadionban nem nyer, nagy bajba kerül. Az aggodalmakkal teli látogatás a Serie A-ról sem fest túlságosan kedvező képet, hiszen az itáliai listavezetőnek szorongva kell készülnie a francia bajnokság kilencedik helyezettje ellen...

Még a nemzetközi porondon épp az Auxerre-rel szemben bemutatkozó Paolo Maldini, a klub élő legendája is úgy vélekedik: „A csapat Olaszországban versenyképes, de a BL-ben erősebb vetélytársak vannak; láttuk ezt Madridban is.” A korábbi nagyszerű hátvéd azt azért kiemelte, hogy „a Nesta, Thiago Silva páros a világ legjobbjainak egyike”, s a pozitívumok közé sorolhatta volna, hogy Allegri edző az utóbbi időben szakított az „öregfi ús” felállással, azaz a Gattuso, Ambrosini, Flamini hármast szerepeltette Seedorf, valamint Ibrahimovic és Robinho mögött, így néhány hete már az is gyakorta előfordul, hogy a Milan labdát szerez a középpályán. Közben Ronaldinhót viszszahívták a brazil válogatottba, és amikor a trénert a reaktivált – a Milanban ugyanakkor a kispadra vezényelt – sztárról kérdezték, a szakvezető azt felelte: „Példamutatóan edz, sokat dolgozik.” Csak újabban nem kerül be a csapatba, mert még Seedorf is többet fut nála...

Az Auxerre érzi, hogy nem esélytelen, mert játékosai nem győzik hangoztatni: „Megpróbáljuk azt a futballt játszani, amelyet az Ajax elleni 2-1 alkalmával nyújtottunk. Támadunk az első perctől kezdve.” A francia kiscsapat egyébként veszedelmes otthon, mert a selejtezőben 2-0-ra legyőzte a szentpétervári Zenitet, mielőtt a csoportkörben felülmúlta az amszterdami együttest. Odahaza csupán a Real Madridtól kapott ki; nem nagy különbséggel, 1-0-ra...

A Milan – érdekes módon – a „királyi gárdáért” is szorít, mert kellemetlen fejlemény lenne a számára, ha az Ajax legyőzné a Real Madridot. Márpedig ez megtörténhet, egyebek közt azért is, mert Ricardo Carvalho, Khedira és Higuain el sem utazott Amszterdamba. Ettől függetlenül e párharcnak történelme van: a BEK-ben még 1967-ben, az első fordulóban (!) találkozott először a két csapat. Amszterdamban 1-1 volt – bizonyos Cruyff, illetve Pirri góljával –, a Bernabeuban a rendes játékidőben szintén 1-1, majd Veloso a 99. percben a Real Madrid javára döntötte el a „maratonit”. Most csupán az Ajax szempontjából éles a meccs (elvégre a fehérek biztos továbbjutók); már azon túl, hogy a Milannak is fontos, mi történik a hollandiai arénában...

A vörös-feketék természetesen önmagukra számíthatnak leginkább. De bízhatnak az Ajaxban is, mert az uruguayi Suarez szombaton, az Eindhoven elleni rangadón (0-0) beleharapott Bakkal vállába.

Nem mondható, hogy az amszterdamiak első számú játékosa ne lenne éhes a sikerre...

Az Ajax vezetősége az együttes soron következő két bajnoki mérkőzéséről eltiltotta Luís Suarezt. Az „Ajax Kannibálja” – ahogyan a De Telegraaf című napilap elnevezte – pénzbüntetést is kapott klubjától, annak összegét azonban nem hozták nyilvánosságra. Suarez harapását egyébként a játékvezető nem vette észre, ám a televíziós felvételek alapján valószínűleg a liga is meg fogja büntetni a magáról megfeledkező csatárt.

Bajnokok Ligája

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, ÖTÖDIK FORDULÓ

KEDD

E csoport: AS Roma–Bayern München (Digi Sport, 23.25, felvételről), FC Basel–Cluj.Az állás : 1. Bayern München 12 pont (már továbbjutott), 2. AS Roma 6, 3. Basel 3 (7-8), 4. Cluj 3 (5-10).

F csoport: Szpartak Moszkva–Marseille (Digi Sport, 18.15), Chelsea–Zilina. Az állás: 1. Chelsea 12 (már továbbjutott), 2. Marseille 6 (8-3), 3. Szpartak Moszkva 6 (5-6), 4. Zilina 0.

G csoport: Ajax–Real Madrid (TV2, 20.25), Auxerre–Milan (Digi Sport, 20.30). Az állás: 1. Real Madrid 10 (már továbbjutott), 2. Milan 5, 3. Ajax 4, 4. Auxerre 3.

H csoport: Braga–Arsenal, Partizan Beograd–Sahtyor Donyeck. Az állás: 1. Arsenal 9 (15-4), 2. Sahtyor 9 (7-6), 3. Braga 6, 4. Partizan 0.

Ibrahimovic repíti a Milant; a szurkolók abban bíznak, így lesz ez Auxerre-ben is...
Ibrahimovic repíti a Milant; a szurkolók abban bíznak, így lesz ez Auxerre-ben is...
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.