Pünkösdéjjel szilveszter
Kétszer gondolták úgy az Óváros téri óriáskivetítő üzemeltetői, hogy rövidesen összepakolnak. Először a cseh–finn negyeddöntő vége felé, amikor az északiak beszorították ellenfelüket, és mindössze Tomás Vokoun varázslatos védéseivel bekkelték ki a mérkőzést (1:1). Aztán a cseh kapus a szétlövésben is remekelt, s a cégvezető boldogan elállt szándékától. Két nap múlva sápadt arccal már megint a szerszámokat keresgélték, hiszen a svédek elleni elődöntő utolsó percében a skandinávok 2:1-re vezettek. Amikor Karel Rachunek lövésre szánta el magát, mindössze nyolc másodperc volt hátra. Alig egy „egységgel” kevesebb, amikor a korong kipókhálózta a svéd kapu jobb felső sarkát. Majd ismét Vokoun nagy alakításai következtek, és csehek a második szétlövést ismegnyerték. Egyesek szerint hihetetlen akaraterejüknek köszönhetően, mások viszont úgy vélték, hogy elképesztő mázlival jutottak a döntőbe. Az utóbbiak azzal érveltek, hogy Jaroslav Jágr és társai már a németországi világbajnokság alapcsoportjából is nyögvenyelősen léptek tovább (Norvégia 2:3, Svédország 1:2); igaz, Kanadát legyűrték (3:2). Még a folytatásban is halványan muzsikáltak: speciel kikaptak a svájciaktól (2:3).
Ezután következtek a rendes játékidőkben döntetlenre, majd szétlövésekkel végződött idegőrlő csaták, amelyeken lassanként feltámadtak a már eltemetett csehek. Akik a döntőben az észak-amerikai profibajnokságban parádézó Ovecskin, Malkin, Kovalcsuk fémjelezte csillagokkal kerültek szembe. Azzal a társasággal, amely úgy jutott el a kölni fináléig, hogy addig egyetlen pontot sem veszített. Három éve pedig ki sem kapott a vb-n. Az orosz sztárok nem is titkolták: aranyéremért jöttek Németországba. Így akarták feledtetni azt a blamázst, amely az év eleji, vancouveri téli olimpián érte őket, ahol a negyeddöntőben a kanadaiak alaposan megleckéztették a nagy mellénnyel jégre lépő, majd lógó orral és érem nélkül távozó szbornaját (7:3).
Nem a feltételezett forgatókönyv szerint kezdődött a pünkösdvasárnapi kölni döntő. Ugyanis Jakub Klepis már a huszadik másodpercben gólt ütött az elmélázó orosz védők mellett; a második harmadban Rolinek követte őt. Az oroszok kétségbeesetten igyekeztek mielőbb szépíteni, de ez csak Dacjuknak sikerült, ráadásul mindössze néhány másodperccel a vége előtt. Addig Tomás Vokoun egyszerűen lehúzta előttük a rolót (2:1).
Aztán a szokásos képek következtek: diadalittas cseh játékosok dobálták magasba az ütőiket, majd edzőiket, miközben az összeroskadt orosz játékosok értetlenkedve tekingettek körbe. Ovecskin búsan rebegte a tévériporternek: „Mi nem ezüstért jöttünk, a második hely nagy kudarc számunkra...” A harmincnyolc éves Jaromír Jágr pedig szinte önkívületi állapotban rikoltotta a mikrofonba, hogy lám, nem hiá nyoztak azok a tengerentúlon profi skodó cseh társai, akik fáradtságra vagy sérülésekre hivatkozva lemondták a válogatottságot. Vjacseszlav Bikov orosz szövetségi kapitány csalódottan, de sportszerűen elismerte, hogy a döntőben jobbak voltak a csehek, a többi pedig nem lényeges.
„Nagy meglepetések történtek az idén, hiszen csak a svédek értek el papírforma-eredményt, akik bronzérmesek lettek. A németek negyedikként zártak, az ameri kaiak viszont a kiesés ellen küzdöttek, a dánok és a svájciak pedig méltán kerültek a legjobbak közé. Mi leszerepeltünk” – értékelte a történteket.
A döntőt a helyszínen megtekintő Václav Klaus őrületbe kergette a biztonságiakat, mert a máskor hűvös, az írott és íratlan diplomáciai szabályokra kényes cseh államfő lerohant a játéktérre, elkérte a játékosoktól a győzteseknek járó serleget, s nagyot hörpintett a benne habzó pezsgőből...
Mindeközben Prágában és valamennyi cseh városban szilveszteri vigadalommá forrósodott a pünkösdi éjszaka. Folyt a pezsgő és a sör. Sokan egészen addig kurjongattak, ameddig hétfőn délben meg nem érkezett az aranyérmesek különgépe. A repülőtéren a legnagyobb vastapsot ismét Jágr kapta.
Méghozzá akkor, amikor bejelentette: a világbajnoki győzelemért fejenként félmillió cseh korona (hozzávetőleg ötmillió forint) üti a markukat, de ennek az összegnek a tíz százalékát mindannyian az egyik árvíz sújtotta morva falu megsegítésére fordítják.
Óvárosi embereink pedig azt is megünnepelték, hogy nem szedték szét idő előtt az óriáskivetítőt, mert az utolsó pillanatig bíztak a sikerben.
Akárcsak a három vereségük ellenére is csúcsra jutott kedvenceik.
