Nyugodjon meg, mama, nyertünk!
– A mama mit szólt?
– Nagyon ideges volt szegény. Most is, mint minden siker után, őt hívtam fel először, és érződött rajta is az, ami rajtam, hogy feszült napot éltünk át.
– A kecskeméti meccs közben eltemette-e már a bajnoki címet?
– Nem, mert – bár nem tudtam, mi a helyzet a Győr–Videoton mérkőzésen – sejtettem, hogy a kisalföldi találkozó döntetlenre áll. Gondoltam, ha az ETO Parkban történik valami, az érződik a kecskeméti lelátókon is. Szóval, már a rájátszáson meditáltam – korántsem nagy örömmel –, amikor a mi meccsünkön felvillanyozódott a publikum...
– Nem a Debrecen játékától.
– Sajnos, nem. Sőt, mielőtt a Győr megszerezte a győztes gólt, a közönségünk többször is súlyos kritikát mondott a teljesítményünkről. Nem volt jó érzés, és – noha ötödször is bajnok lett a DVSC – még most sem szabadultam fel.
– Miért nem?
– Mert nincs vége a szezonnak: szerdán Magyar Kupadöntőn találkozunk a Zalaegerszeggel. Ha nyerünk, mesterhármast érünk el, hiszen a bajnoki cím és a Liga Kupa már a miénk. Nagy szám lenne a triplázás, mivel azt az utóbbi esztendők legnehezebb évadában érnénk el.
– Mi okozta azt, hogy a DVSC a tavasszal korántsem dominált annyira a magyar pályákon, mint azelőtt?
– Legjobb játékosaink közül Leandro Ciprusra szerződött a télen, míg Rudolfra rendszerint nem számíthattunk. Márpedig csapatunk támadójátéka mindenekelőtt a hátulról szervező Leandrón, valamint Szakályon, Czvitkovicson és Rudolfon múlt. E négyes tagjai közül kiesett két labdarúgó, ráadásul egymás után keletkeztek olyan ügyek, amelyek korábban egyáltalán nem jellemezték a Debrecent. Ezért is vagyok különösen büszke arra, hogy mégiscsak megnyertük a bajnokságot. Meg azért, mert a BL-részvevő kiscsapatok – mint az Artmedia Bratislava vagy a Cluj – általában visszaesnek az európai szereplés után. Mi nem voltunk olyan jók, mint tavaly, de megint elsők lettünk, és ez nem mellébeszélés, hanem tény.
– A történtek nyomán valóban epizód csupán, hogy az utolsó három fordulóban csak egy pontot szerzett a Debrecen...
– Az előző bajnokságban szintén kikaptunk Újpesten meg Kecskeméten, és a Győrrel otthon ugyanúgy döntetlent játszottunk, mint most. De a legfontosabb kérdés is ugyanúgy dőlt el, ahogyan ezúttal.
– Szerdán újra ünnep lesz?
– Várjunk még azzal, mert Zalaegerszegen a bajnokságban 4-1-es vereséget szenvedtünk, azaz van miért óvatosan közelítenünk a kupadöntőhöz. Én amúgy sem kedvelem a nagy szavakat, de persze azt remélem, hogy az eredmény majd szépen beszél...
