Harmadik Internazionale
Az Intert ezúttal DiegoMilito – meg persze Mourinho – röpítette a négy és fél évtizede áhított mennyországba. A legértékesebb klubtrófeát 1965-ben hódította el másodszor, s most harmadszor a milánói klub, vagyis azt lehet mondani: Mourinho mint Herrera, Milito mint Mazzola. A kétgólos argentin csatár kapta a legmagasabb érdemjegyet (9-est), s rajta kívül még sokakat jutalmaztak kiváló vagy jó osztályzattal: Sneijder játékát 8 és felesre, Samuelét 8-asra, Julio Cesarét, Maiconét, Lucióét, Zanettiét, Cambiassóét 7-esre értékelték. A Bayernnél Robben 7 és felese volt a csúcs, és 7-est is csak Butt kapus könyvelhetett el, míg a mélypontot Demichelis 4 és felese, valamint Van Buyten 5-öse jelentette. A két középső védő „betlijével” Louis van Gaalt utolérte a végzet, hiszen a múlt nyár óta senki sem tudja megfejteni, a tréner miért mondott le az ellenfelet erősítő Lucióról. (S a klubvezetés miért engedte át a brazil válogatott csapatkapitányát potom nyolcmillió euróért az Internek?)
De ez már a múlt.
A jövő pedig az, hogy Mourinho kijelentette: „Az első szakvezető akarok lenni, aki három különböző klubbal BL-trófeát nyer.” Ez jó hír a Real Madridnak, de az első számú európai klubtorna korábbi specialistájának a kontinentális trón visszaszerzéséhez aligha elég csupán edzővilágklasszist szerződtetnie...
Internazionale–Bayern München 2-0
BAJNOKOK LIGÁJA-DÖNTŐ, MADRID, BERNABEU STADION, 78 000 NÉZŐ. JV.: WEBB (ANGOL).
Internazionale: Julio Cesar – Maicon, Lucio, Samuel, Chivu (Sztankovics, 68.) –Zanetti, Cambiasso, Sneijder – Eto’o, Diego Milito (Materazzi, 92.), Pandev (Muntari, 79.).
Bayern München: Butt – Lahm, Van Buyten, Demichelis, Badstuber – Robben, Van Bommel, Schweinsteiger, Hamit Altintop (Klose, 63.) – Thomas Müller, Olic. Gól: Milito (35. és 70.).