Egy, csak egy csapat van...

2010-05-25

Nem történt semmi, csak elbántak csendben a veszprémiek a szegediekkel a férfi bajnoki döntő harmadik meccsén, és – bár a rájátszásos rendszerben különösnek hathat a kifejezés – megint utcahosszal nyerték a sorozatot. A vasárnap, húsleves-kanalazás idején rendezett találkozón Perez és társai 40:28-cal intézték el riválisukat, így „söpréssel” (3:0-ás összesítéssel) hozták a párharcot. Nem csoda tehát, ha a klub honlapján Csuri fórumozó nemes egyszerűséggel úgy kommentálta a történteket, hogy: „Én olyan büszke vagyok!”

És tényleg verheti a mellét a szurkolótábor, s persze a csapat is, edzőstül, játékosostul, hiszen újra kiderült: a bakonyi garnitúrának – azzal együtt is, hogy a második, szegedi mérkőzés váratlan izgalmak után mindössze egygólos Veszprém-sikerrel zárult – nincs valódi vetélytársa idehaza. A számok minden szónál beszédesebbek: Mocsai Lajos alakulata megszakítás nélkül 58. magyarországi meccsét zárta győzelemmel (másképpen: bő két esztendeje kapott ki legutóbb), s története 18. bajnoki aranyérmét zsebelte be 1985 óta.

Hogy a szezonbéli boldogság mégsem lehet határtalan, annak az az oka, hogy a nemzetközi porondon – miképpen időtlen idők óta – ezúttal sem sikerült a közvetlen elitbe férkőzni, s az ünneprontás a legcsekélyebb szándéka nélkül, pusztán szikár tényközlésként azt is meg kell jegyezni: vajon használ-e a magyar kézilabdázásnak, hogy a bajnok (meg a második helyezett) „...icsek” gyülekezete, miközben hazai spílerek feltűnően szerény számban jutnak csak játéklehetőséghez.

De ez már egy másik történet. És semmi kétség: a legkevésbé sem csökkenti Csuri mérhetetlen büszkeségét.