A magyar olimpiai mérleg: Utaztak még...

Olvasói levél jelent meg lapunk február 13-i számában dr. Kaszó Klára tollából. A Magyar Sí Szövetség elnöke ebben korábbi, Valóban a részvétel a fontos című dolgozatunkat kifogásolta, mondván: „Káros az a szokás, hogy biztatás helyett előre lebecsüljük fiataljaink sportteljesítményét, s a téli olimpiai játékokon való kvóták kiharcolását elérő sportolóinkat »futottak még« kategóriákba soroljuk.” Dr. Kaszó Klára tudatta azt is:

„Elértem, hogy a közgyűlés elfogadta, hogy a téli olimpiáról szóló határozati javaslatból kerüljön ki az a pont, amely szerint a jövőben csak azoknak a versenyzőknek a nevezését támogatja a MOB, akik a kvalifikációs előírásokat teljesítve szerezték meg a részvételi jogosultságot.” Az elnök asszony felindultságát feltehetően az váltotta ki, hogy a Népszabadság közzétette: Vancouverben 16 versenyzőre 20 (plusz 7) kísérő/hivatalosság jut, s ez a várható helyezések függvényében legalábbis sajátos; kivált a síblokk összetétele miatt, ahol 6 versenyzőt kísért 6 szövetségi potentát.

A biatlonos Tagscherer Imre a 10 km sprint 88 tagú mezőnyében 4,5 perc hátránnyal 80. lett, 20 km-en pedig 10 percet kapva 82.-ként zárt. A sífutó Tagscherer Zoltán 15 kilométeren 96 részvevő között 7,5 perc hátránnyal 81.-nek érkezett be, míg Viczián Vera a 78 induló között mínusz 8 percet összeszedve a 75. pozícióban zárt. Alpesi síben akadtak előkelőbb helyezések is. Berecz Anna például volt 27. is; az eredményt Molnár Zoltán MOB-főtitkár is megsüvegelte. A vonatkozó számban, azaz a szuperkombinációban 31-en rivalizáltak, s a chilei Noelle Barahona előtt beért honfitársunk 14 másodperccel ért el rosszabb időt a győztesnél.

Ám e történet nem a tisztességesen készülő Berecz Annáról és Tagschererékről szól, hanem arányokról és tényekről.

Utóbbiak sorát folytatva: volt, hogy Berecz megelőzött 18 versenyzőt (plusz 8 kiesettet), ám így is 13 másodperc mínusszal, 42.-ként fejezte be a küzdelmeket. Esetében egy kiesést, továbbá egy-egy 35. és 45. helyet jegyezhettünk még fel 13, illetve 16 másodperc elmaradással. Az egyszer búcsúzó Döme Zsófia 36.-ként és 44.-ként ért célt 9, illetőleg 15 másodperc mínuszszal. A szintén alpesi síző Bene Márton egyszer kiesett, majd óriás-műlesiklásban – kajmánszigeteki és iráni kollégája mögött – 28 másodperc hátránnyal a 71. helyen végzett.

Ettől, persze, a részvétel még lehet fontos. A kérdés viszont továbbra is az: kinek?

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.