Futball-vb: Digi-RTL 'meccs' a jogokért?

Két csatorna tette meg ajánlatát a jogtulajdonos Magyar Televíziónak a június 11. és július 11. között esedékes dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogáért. Az MTV közleménye nevet nem említett; információnk szerint a Digi Sport és az RTL Klub licitált, a Sporttelevízió végül nem jelentkezett.

A pályázók közül a Digi Sport már korábban döntött arról, hogy – igyekezvén bekerülni a hazai kábelszolgáltató piacra – mindenképpen elindul a 730 millió forint (plusz) áfa minimumtétről kezdődő aukción; az RTL Klubnál a luxemburgi anyacég illetékesei döntöttek arról – méghozzá a legteljesebb titokban –, hogy versenybe szállnak a vb-ért.A végső szót a közszolgálati csatorna szerdán összeülő kuratóriuma mondja ki.

Tudomásunk szerint az érintettek közül, ha hajszálnyival is, a Digi Sport kínált nagyobb összeget, ám nem feltétlenül a pénz nagysága határoz, mivel sok függ attól, hogy a mind a hatvannégy mérkőzést magában foglaló csomagból hány találkozó és milyen konstrukcióban maradhat – akár „párhuzamos” közvetítés nyomán is – az MTV-nél.

Amíg a Digi Sport színre lépése nem okozott meglepetést, addig a legnagyobb hazai kereskedelmi televízió beszállása is legföljebb annyiban, hogy a magyar médiapiac meghatározó szereplői egyaránt irracionálisnak nevezték a pénzhiányra panaszkodó MTV vb-értékesítési tenderének kritériumait.

Mint emlékezetes, az előző, 2006-os németországi vb-t Magyarországon az RTL Klub – amelynek jelenlegi „szaktárscsatornája” a Sportklub és a Sportklub+ – közvetítette. A cég vezetői – amint arról a Népszabadság elsőként beszámolt – már 2009 nyarán tárgyalásokat kezdtek a mind nehezebben gazdálkodó MTV-vel a 2007-ben szerzett jogok megvételéről, ám az idő tájt az RTL Klub korántsem kívánt akkora összeget fizetni, amekkorát partnere meghatározott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.