„A legutóbbi olimpián az amerikai és a kínai válogatott küzdött az aranyéremért a 4x100 méteres síkfutás döntőjében; az egyik versenyző rossz váltás nyomán elejtette a botot. A verseny ezzel el is dőlt, azaz eldőlhetett volna. A rivális staféta befutó embere ugyanis megállt, felsegítette ellenfelét, majd a sportolók együtt igyekeztek a cél felé. Megható pillanatok voltak…” – meséli Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke. Az alapításának huszadik évfordulóját az idén ünneplő szervezet négyezer értelmi fogyatékos igazolt sportoló versenyeztetését koordinálja, huszonegy sportágban. Nemcsak kézilabdában, kosárlabdában vagy futballban, hanem olyan különleges számokban is, mint például a hófutás. A téli sportágban a versenyzők nagy felületen tapadó „korongot” csatolnak a lábukra, aztán nekiindulnak a hómezőnek.

Négyévente például az olimpián. Meg számos egyéb versenyen: az országos bajnokságok mellett négyévente – Nemzeti Játékok néven – „magyar olimpiát” is rendeznek. Az értelmi fogyatékos emberek ezeken a megméretéseken nemcsak közösséget „kapnak”, hanem megélhetik a sikert is. Éppen ezért a versenyeken divíziókra osztják a sportolókat, s egy „osztályban” maximum nyolcan küzdenek meg a helyezésekért. Az első három helyezett érmet kap, a többiek pedig különböző színű szalagot tűzhetnek fel. „Itt még a coubertini eszme is módosul: a részvétel a győzelem” – említi az elnök.

Az Ecseri úti létesítményben olimpiai bajnok sétál el mellettünk. Szabó Árpád kosárlabdában ért a csúcsra, most edzésre igyekszik; a Hársfa egyesület versenyzője. A klubnak majd’ hetven értelmi fogyatékos sportoló a tagja. A klub olyan sérült embereknek nyújt rendszeresen mozgási lehetőséget, akik családban élnek, azaz nem különféle intézetekben tengetik napjaikat.

Lőrinczy László tán az egyedüli az itteni sportemberek között, aki felnőtt felügyelete nélkül lakik otthonában. Harmincöt esztendős, tizenhat éve sportol az egyesületben. Először az édesapja hozta le a tréningre, szülei azóta meghaltak. „Nekem itt igazi, nagy családom van” – mondja. Munka után jött edzeni, több társával egyetemben az Erzsébetvárosi Foglalkoztatóban dolgozik betanított munkásként. Járt már külföldi versenyen is, Írországban és Törökországban. A tréner startot kiált. Még annyit kérdek: „Szereted az edződ?” Mélyen a szemembe néz, amikor válaszol: „Nagyon jó apa.”

Botka Zsófia húszéves, autista. „Sírdogált, amikor először jöttünk, ám a többiek körbevették, vigasztalták. Egy autista nem ért meg mindent, a kommunikációja korlátozott, nem tud társaságban megmaradni, folyton szorong. De Zsolt nagyon érti a dolgát” – meséli Zsófi édesanyja. A lány Galambos Zsolt edzővel pingpongozik; egy hosszabb labdamenet után Zsófi nevet. „Anya! Anya!” – szól, és mosolyog és mosolyog. Galambos a következő asztalhoz lép, Zsófi pedig már egy Down­szindrómás fiúval ütöget.

Hallmann Judit feltűnően jókedvű, párja mellett üldögél. Egyébként pedig: „Már huszonhat érmem van. Vácon 267 centimétert ugrottam távolban, aranyérmes lettem.” Angyal Józsefné nem edzeni jött, a fiát kíséri. A nyolcvanéves, rendkívül energikus hölgy az egyesület elnöke. „Tizenkét szülő vett részt a Hársfa alapításában, néhányan máig itt vagyunk. Nem könnyű fennmaradnunk; az idén késtek a pályázaton elnyert támogatások, a megtakarított pénzemből már több százezer forintot adtam a működésre. Kénytelenek vagyunk az éves tagdíjat is megemelni 3500 forintról 5000­re.”

Galambos tréner az egyesület központi figurája. Három egészséges fiú édesapja, közülük ketten élsportolók. Futballedző akart lenni, a véletlen folytán kezdett értelmi fogyatékosokkal foglalkozni. Miattuk szerzett diplomát a Gyógypedagógiai Főiskolán, hogy megtanulja, miként kell foglalkozni a sérült emberekkel. Szóba kerül Lő rinczy László is, aki azt mondta a trénerről, hogy jó apa. Amikor Laci szülei meghaltak, megkérte Zsoltot, legyen a gyámja. Vállalta. Most némi büszkeséggel meséli: figyelnek az életére, a bankban már félmilliós megtakarítása van. Zsolt felesége is sokat segít: ő annak a cégnek a második embere, amely az értelmi fogyatékosok egy részét foglalkoztatja. „Ebből nem lehet kiszállni. Mintha mindannyian a testvéreim lennének. Ez az életem, Lengyel Lajost pedig apámként tisztelem” – zárja mondandóját Galambos.

Lengyel a mozgalom motorja. Elnökli a Wisinger János alapította szövetséget, de a mindennapokban sem szakad el a fogyatékosoktól. A cég, amelynél dolgozik, mondani sem kell, sérülteket foglalkoztat. Lengyel órákat tud mesélni a speciális sport felépítéséről, versenyrendszeréről, viadalokról. Megtudjuk: a nemzetközi szervezetet a Kennedy család alapította még a hatvanas évek végén, továbbá azt is, hogy a siker mennyire relatív tud lenni…

Egyetlen hétköznapinak tetsző mozdulat is könnyfakasztó lehet; sok sérült elementáris erőt mozgósítva tud csak végrehajtani egy szimpla ütést, dobást. Az egészségesek számára természetes mozdulatért sokuk fizikai és szellemi teljesítőképessége határait feszegeti… A nagyon súlyos értelmi fogyatékkal élők esetében nem érmet, hanem játékot adnak a teljesítményért, hiszen kevéssé értik, hogy a medál mit szimbolizál…

Lengyel a szponzorokat sorolja; közéleti személyiségeket, akik adnak, amit tudnak. A hazai celebvilágból Baby Gabi néven elhíresült énekesnő például az elnök asszisztenseként dolgozik – társadalmi munkában. A speciális versenyeket sokszor kulturális programok, közönségtalálkozók kísérik.

Fábián László olimpiai bajnok öttusázótól Kiss Balázs ötkarikás aranyérmes kalapácsvetőig, D. Tóth Krisztina műsorvezetőtől Mága Zoltán hegedűművészig ér az önzetlenek sora. A huszadik születésnapra Lengyel és vezetőtársai megarendezvényt álmodtak meg. A két évtizedet mindenkinek meg akarták köszönni, aki tett a mozgalomért: Debrecenben, Budapesten és Zalaegerszegen ünnepeltek. A gálákon fellépők zöme még útiköltséget sem fogadott el, a csarnokokba pedig ingyenes volt a belépés.

A tréning a végéhez közelít, búcsúzáskor kézfogás, ölelés is jut. A Hársfa mai edzésén Vili volt a legfiatalabb a maga tizennyolc évével, Pisti, a csapat doyenje ötvenhárom lesz hamarosan. Az autista Zsófi és édesanyja szedelőzködik: a fél várost átutazzák ezért a néhány óráért, még haza is kell érniük.

A lány még akkor is nevetett, amikor indultak.

A játék öröme