Újabb csapás érte Lagzi Lajcsit

Galambos Lajos előzetes letartóztatásban van Székesfehérváron, elzárva a külvilágtól. A zenészt megfosztották attól a lehetőségtől, hogy telefonon beszéljen gyermekeivel.

A lakodalmas-királyt szeptember 24-én áram- gáz- és vízlopás gyanújával vette őrizetbe a rendőrség. A zenész még ezen a napon leadta a kapcsolattartói listáját, de az ügyészség tiltása miatt nem fogadhat felnőtt látogatókat, így szintén gyanúsított, de szabadon engedett feleségét és öccsét sem engedik be hozzá

Lajcsit csak három gyermeke látogathatja, Boglárka Anna, Lajcsika és Istvánka. A zenész szégyenérzete miatt nem akarta, hogy gyerekei a börtönben lássák, de telefonon beszélt velük. Az ügyészség azonban úgy döntött, mostantól telefonon nem érintkezhet gyermekeivel.

Blikk információi szerint a testület azért vonta vissza a telefonos kapcsolattartást Galambos Lajostól, mert a felesége nemrég egy televíziós interjúban kikotyogta, hogy amikor Lajcsi esténként a gyerekeivel beszél, ő is ott ül mellettük, ami tilos.

Az ügyészség továbbra sem tiltja, hogy a zenész havonta egyszer, felügyelet mellett találkozgasson gyerekeivel a börtönben.

Az áram-, víz- és gázlopással, illetve vesztegetéssel gyanúsított Lajcsi a hét elején többoldalas írásos vallomást tett, melyben tagadta a bűncselekmény elkövetését. Korábban a zenész ügyvédje is beszámolt arról, hogy a Lajcsi elleni vádak meginogni látszanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.