Elkapták a második New York-i szökevényt is

A kanadai határtól mindössze három kilométerre elfogták a New York állambeli börtönből három héttel ezelőtt megszökött David Sweatet. Társát még pénteken lőtték le egy erdő közelében a rendfenntartók.

„Vége a rémálomnak. 22 nappal eltűnésük után megerősíthetem, hogy Matt halott, a másik elítéltet, Sweatot pedig őrizetbe vettük” - közölte vasárnap esti sajtótájékoztatóján Andrew Cuomo New York-i kormányzó.

Az amerikai rendőrség vasárnap fogta el azt a másik szökött fegyencet, aki társával június elején elektromos vágószerszámok segítségével megszökött New York állam legnagyobb maximális biztonságú büntetés-végrehajtási intézményéből, a dannemorai Clinton fegyházból.

David Sweatre a kanadai határtól csupán három kilométerre találtak rá a rendőrök. A férfira kétszer lőttek rá, állapota stabil, jelenleg kórházban van.

Jay Cook őrmester azért lőtt rá a szökevényre, mert az többszöri felszólítás ellenére sem állt meg, és az erdő felé vette az irányt, ahol gyorsan eltűnhetett volna.

Sweat társát, Richard Mattet pénteken kapták el a rendőrök a kanadai határ közelében lévő Malone városánál. A férfinál fegyver volt, és mivel nem volt hajlandó megadni magát, a rendőrök lelőtték.

Ahogy arról beszámoltunk, a két, gyilkosságért elítélt rabnak az egyik alkalmazott, Joyce Mitchell csempészte be a szökéshez szükséges vésőket, fúrókat és pengéket, méghozzá úgy, hogy marhahúspogácsába rejtette azokat. Mitchellt akár 8 évre is lecsukhatják, amiért segített a gyilkosoknak a szökésben.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.