Wartburg gyárból jön az Opel mini

Nem rendel több kisautót a Magyar Suzukitól az Opel, mert saját üzemében, az egykori Wartburg telephelyen, Eisenachban gyártja Adam nevű modelljét.

Véget ért egy korszak és a házon belüli testvérháború. Nem marad vetélytárs nélkül a magyar Splash, melynek eddig sem kellett komolyabb csatákat vívnia a magyar piacon ikermodelljével, az ugyancsak Esztergomban gyártott Agilával. A Suzukinak erős versenyzőkkel kell megküzdenie: a megújult Fiat Panda után a VW up és a Škoda Citigo is vevőket hódíthat el a Splashtől, mely kisebb ráncfelvarráson esett át, csakúgy, mint a Toyota Aygo, a Citroën C1-es és a Peugeot 107-es.

A Splash arcplasztikájáról így ír a forgalmazó: az enyhén lekerekített motorháztető és a nagyobb hűtőrács markáns és sportos megjelenést ad az autónak. Az újratervezett Splash két vadonatúj színben, szikrázó kék metál és bölénybarna gyöngymetál változatban is kapható. Az utastérben számtalan zsebet és rekeszt alakítottak ki, és új tervezésű üléshuzattal meg a műszerfal fehér vagy fekete díszítésével dobták fel az enteriőrt. Az ötajtós Suzuki Splash 1 literes VVT motorjának üzemanyag-fogyasztása városban 5,6 l/100 km, autópályán 4,2 liter, vegyes használat átlag 4,7 l/100 km, CO2-kibocsátás vegyes használatnál: 109 g/km.

Ahhoz, hogy a kisautó továbbra is a népszerűségi listák élén maradjon, a Suzuki mérnökei most megújították az autó koncepcióját, ennek köszönhetően a Splash dizájnja sportosabb lett.

Fontos a külső és a belső, de ebben a szegmensben különösen fontos az ár, amivel valóban versenyképes az ötajtós Splash, melynek alapmodellje: 2,203 millió forint, a könnyűfém keréktárcsás, ülésfűtéses és automata sebességváltós változatot 3,392 millió forintba kerül.

Nincs még ára, hiszen csak jövőre indul a legkisebb Opel forgalmazása. Az Agila, Astra, Antara és Ampera után újabb A-betűvel kezdődő autót mutat be a német cég: az új modell a cég névadójáról kapta nevét: az 1837. május 9-én született Adam Opel, a márka alapítója, először kerékpárjaival és varrógépeivel lett híres.

Volt már az Agilánál is kisebb több tanulmánymodellje az Opelnek, ám sem a Maxx, sem a Junior nem került sorozatgyártásra, az Adam viszont több százezer példányban készül majd. A siker egyik zálogát így fogalmazta meg Mark Adams design alelnök: „E szegmensben egyetlen autó sem szabható testre olyan mértékben, mint az Adam, melynél szinte végtelen a belső és külső színek, szövetek és további felszerelések kombinációs lehetősége. Nem valószínű, hogy bárki is találkozik az övéhez hasonlóval.”

A 3,7 méter hosszú, 1,72 méter széles és 2,3 méteres tengelytávú háromajtós, négyszemélyes kocsi igazi városlakó, és osztálytársaihoz hasonlóan Adam sem annyira árával, mint igényesebb kidolgozásával kíván versenyezni. Drága azért nem lehet, hiszen a 2,5 millió forint alatti mezőnyben olyan komoly modellekkel kell megküzdenie, mint a VW up és a Škoda Citigo.

Adam háromféle benzinmotorral (1,2 l/70 LE, 1,4 l/87 LE és 1,4 l/100 LE) valamint ötfokozatú manuális sebességváltóval készül. Később jönnek a turbók és hatfokozatú erőátviteli szerkezetek, 2015-ben pedig a háztartási konnektorból tölthető akkumulátorú villanymotoros változat

Háromféle egyéni hangulat közül lehet választani: a Jam hagyománytörő, divatos és színes, a Glam elegánsabb, finomabb és rafináltabb, a Slam energikus és sportos, a személyre szabhatóság pedig szinte határtalan, a sokféle külső fényezés háromféle tetőszínnel kombinálható. A tetőkárpitból fénydiódás csillagok idézik a Rolls-Royce-ból ismert hangulatot, és a luxuskategóriát idézi a fűthető kormány.

Az Adamban alapfelszerelés az ESP, olyan hasznos funkciókkal, mint az emelkedőn elindulást segítő Hill Start Assist. A passzív biztonság alapja a nagy szilárdságú acélból készült utascella, a bennülők védelmét front-, oldal- és függönylégzsák, valamint első övfeszítő, térd- és lábvédelem szolgálja. Adamban debütál az Advanced Park Assist (APA II), mely elhaladás közben pásztázza, hogy van-e elég nagy parkolóhely, majd automatikusan benavigál oda, miközben a vezetőnek csak a pedálokat kell használnia. Hozzá tartozik az ultrahangos holttér-figyelő (Side Blind Spot Alert - SBSA) is. Az elektromos szervokormány (EPS) külön CITY módja kis sebességnél gombnyomásra fokozza a rásegítést, ami manőverezéskor nagyon előnyös.

A szórakoztató berendezés integrálja az okostelefont (Android és Apple iOS), így hozzáférhetővé teszi az internetes alkalmazásokat, hétcolos, nagy felbontású, színes érintőképernyője ötféle, könnyen navigálható menüvel biztosít gyors és egyszerű hozzáférést különféle felhasználóbarát funkciókhoz.

Adamot élőben először szeptember végén, a Párizsi Nemzetközi Autószalonon láthatja a nagyközönség, az autó forgalmazása 2013-ban indul.

 

Jövőre jön a legkisebb Opel, a német fejlesztésű és eisenachi gyártású Adam
Jövőre jön a legkisebb Opel, a német fejlesztésű és eisenachi gyártású Adam
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.