Vezetnek a diplomások

A magyarországi 3,2 milliós személyautópark átlagkora 13,7 év, az állományon belül csak kétszázalékos a két évnél fiatalabbak aránya, a három és öt év közöttieké 9 százalék, harmada 6 és 10 év közötti, míg csaknem fele, pontosan 49 százaléka 11 és 20 év közötti, minden ötödik pedig húsz évnél öregebb.

A személyautók jellemzően saját tulajdonúak, céges autók aránya két százalék. A magyar autók átlagos futásteljesítménye évi 16 ezer kilométer, a legtöbb autós (38 százalék) évente 5 és 10 ezer kilométert, 28 százalékuk pedig évi 11 és 20 ezer kilométert tett meg, az évi ötezer kilométer alattiak aránya 11 százalék, a húszezernél többet közlekedőké 16 százalék.

A budapestieknél magasabb az autóhasználati arány
A budapestieknél magasabb az autóhasználati arány
A szerző felvétele

A hazai autóhasználati szokásokról készített és már ötödik Bosch-kutatás szerint a magyar háztartások 44 százaléka rendelkezik autóval, a diplomásoknál ez az arány 62 százalék, a fővárosban élőknél 35 százalék, a 18 és 29 év közöttieknek pedig csaknem fele rendelkezik gépkocsival. A budapestieknek alig több mint harmada (35 százaléka), a vidéken lakóknak csaknem fele (45 százalék) autóhasználó, ez az arány a városban élőknél 46 százalék.

Az alsó jövedelemkategóriába tartozók egyharmada, az alsó középkategóriás jövedelműeknek pedig 41 százaléka rendelkezik autóval. A tehetősebbeknek csak 40 százaléka mondta magát gépjármű-tulajdonosnak, míg ugyanez az arány a felső kategóriás jövedelműek köré­ben 53 százalék.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.