Vadásszák a robotautósokat

Játéknak, szórakozásnak tűnik, pedig az egyetemistáknak több hónapos kemény munka a robotautók készítése, igaz, a jó eredményt a vizsgáknál is beszámítják.

 

 A hétvégi RobonAUT versenyre húsz csapat nevezett, de az ügyességi és gyorsasági kvalifikáció után csak 12 jutott döntőbe. A 2-3 fős csapatok távirányítós villanyautót, mikroprocesszort és ötvenezer forintnyi készpénzt kaptak az induláshoz, ezekből kellett robotautót építeni, amihez szenzorok mellett még sok más kellett, amit akár saját készletből, vagy zsebpénzből kiegészíthettek.

Vadásszák a tanszéken végzett hallgatókat, és Dr Tevesz Gábor docens, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánhelyettese szerint több szempontból is hasznos a sikeres a versenyen való részvétel, hiszen a maximális pontszám 40 százalékát elérő csapatok tagjainál a vizsgákon is honorálják az 500-600 munkaórányi teljesítményt, ráadásul a felszedett tudásanyagú hallgatók igen csak keresettek a munkaerőpiacon, ahol egyébként is hiány van villamosmérnökökből és informatikusokból.

Játék, tanulás és sok munka, mely később az elhelyezkedésnél kamatozik majd. A szponzorok szerint fejlesztőmérnökeik többsége a BME-n végzett, ezért is érzik kötelességüknek támogatni az immár negyedik alkalommal megrendezett versenyt. És azért is, mert fontos az ipari automatizációban az elméleti tudás, de nem kevésbé fontos a gyakorlat, és az sem árt, ha egy mérnöknek nem ismeretlen a forrasztópáka. Nagy volt a feszültség a Q épület zsúfolásig megtelt aulájában, pedig csak 7,2 voltos akkumulátorok hajtották a robotautókat, mert hiába teljesített jól többségük a kvalifikációkon, a versenyen bizony sok megmakacsolta magát, és önálláságuk bizony bosszantotta alkotóikat. Olykor egyetlen csatlakozó tévútra vitte a kisautókat, amik pedig olyasmit tudtak alapból, amit kevés ember: gyorsabban kormányozni, mint haladni.

A környezetet szenzorokkal figyelő kisautóknak emberi beavatkozás nélkül, önállóan kellett hibátlanul végighaladniuk a kijelölt pályán és az akadályok kikerülésénél a gyorsaság is pluszpontokat ért. A versenyen először indulók a junior kategóriában, a tapasztaltabb visszatérők a szenioroknál indulhattak: előbbieknél a Fontolva Haladók csapat nyert 58 ponttal, utóbbiaknál a 3 ütem team nyert 65 ponttal.

Kovács Krisztián egykori versenyző: Ahogy a gazdaság, úgy ez a verseny is küzdelem az adathalmazokkal és az idővel, komplex feladat, melynek alapfeltétele a csapatmunka, aminek költségkerete van, fontos a győzelem, ahogy a piacon is a vetélytársak megelőzése.

Dallos Györgyi, a BME kommunikációs vezetője: „Azok a hallgatók indulhattak, akik felvették a robotika című tárgyat, az első évben mindössze 3-4 csapat indult, ma már általában azért veszik fel a diákok ezt a kurzust, hogy elindulhassanak a versenyen. Egy robotautó megépítése mögött többéves mérnöki tanulmány és három hónap kemény fejlesztőmunka áll”.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.