Kenguru is akadályozza majd a magyar napelemes autót

A bő háromezer kilométeres versenytávon kenguruk és kamionok is akadályozzák majd a kecskeméti napelemes autó haladását. Ez azonban része a kihívásnak, amelyre először vállalkozik magyar csapat.

A háztetőre helyezett napelem már széles körben elterjedt, és a mezőre épített áramtermelő telep sem rendhagyó látvány, az autóútba épített napelemekkel pedig folynak az első kísérletek. Az energiatermelő útburkolat nem új ötlet, az American Solar Roadways már kormánytámogatást is kapott a fejlesztésre: napi négy óra napsütéssel számolva egy négy mérföld hosszú négysávos napelemes út félezer háztartást tud ellátni árammal éves szinten.

A hollandok négyszemélyes Stella Lux autója
A hollandok négyszemélyes Stella Lux autója
Solar Team Eindhoven

Ha nem is szolárcellás utakon, de napelemes villanyautókkal évtizede versenyeznek. A World Solar Challenge a leghíresebb és legnehezebb viadal, ahol a nemzetközi mezőnyt főként egyetemek és főiskolák csapatai teszik ki. Idén már magyar diákok is versenybe szálltak. A MegaLux-csapat magját a takarékossági világversenyen már bizonyított Megaméter-csapat adja, benzinmotoros járművük tavaly egy liter üzemanyaggal 3082 kilométert tett meg.

Kutasi Zoltán, a kecskeméti GAMF Hungary Solar Team vezetője lapunknak elmondta: a napelemes MegaLux első kerekei kormányzottak, míg a bal hátsó kerék hajtott. A karosszéria katamarán formájú: a vékony, áramvonalas testtel a jármű légellenállási tényezője minimális, ami 0,1415 cW értéket jelent. A takarékosságot szolgálja a mindössze negyedtonnás tömeg is. A MegaLux szinte minden részegységét a kecskeméti főiskola hallgatói álmodták meg és készítették, pontosabban készítik.

A karosszéria alakját CAD szoftverrel tervezték, áramlástani szimulációkkal tökéletesítették, és a főiskola műhelyében egyedileg, szénszálas kompozit technológiával készítették. Van még idejük a modell tökéletesítésére, mert az idei megmérettetés 2015. október 18-án kezdődik Darwinban. A tizenkét fős magyar csapat két héttel korábban érkezik Ausztráliába, és mire odaérnek, a Challanger kategóriában induló MegaLux autó már várni fogja őket konténerében a szerszámokkal és a pótalkatrészekkel, valamint a csapat ellátásához szükséges felszereléssel.

Az ausztráliai verseny a forró sivatagon át vezet Darwintól Adelaide-ig 3020 km hosszan. A Stuart országúton az autónak kenguruk és pótkocsis kamionok közt kell célba találnia. A napelemes villanyjárművek átlagsebessége 80–95 km/óra, a versenyt az a csapat nyeri, amelyik elsőként ér Adelaide városába.

A kecskeméti MegaLux
A kecskeméti MegaLux
GAMF

A tavalyi futamon 33 csapatból csak tíz ért célba. Idén is kemény versenyre és ellenfelekre lehet számítani, hiszen az alternatív járművek fejlesztésében élenjáró és államilag is erősen támogatott nyugat-európai csapatok is indulnak.

A korábbi győztes az Eindhoveni Műszaki Egyetem negyven hallgatójából álló csapat, ők az idei futamra négyszemélyes autót építettek: a Stella Lux hazájában, Hollandiában napi ezer, a jóval napfényesebb Ausztráliában akár 1100 kilométert is meg tud tenni, ráadásul a nagy felületű – 5,8 négyzetméternyi – szolárcelláival több energiát termel, mint amennyit működés közben felhasznál, így akár légkondicionálót is működtethetne. Természetesen csak akkor, ha lemondanak a családi jármű kategóriában induló autó 125 km/órás maximális sebességéről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.