Michelisz a Honda gyári pilótája lett

 A Honda Racing 2016-ban is rajthoz áll a FIA Túraautó-világbajnokság futamain. A megújult gárdához a Yokohama Trophy címvédője, Michelisz Norbert csatlakozik, csapattársai a 2012-es világbajnok, Robert Huff és Tiago Monteiro lesznek.
Fotó: Zengő Motorsport
Michelisz Norbert ezentúl gyári színekben, a JAS Motorsport által indított Civic WTCC volánjánál folytatja pályafutását, a csapat tagja még a korábban Chevrolettel világbajnokságot nyerő, majd a Ladánál versenyző Robert Huff és Tiago Monteiro, aki negyedik szezonját kezdi a csapatnál.

Magyarország legismertebb autóversenyzője, Michelisz Norbert (31) az elmúlt években a Zengő Motorsporttal ért el csodálatos sikereket. 2015-ben másodjára megnyerte a független csapatoknak kiírt Yokohama Trophy-t, és – a gyári Honda alakulatot maga mögé utasítva – kétszer is az élre küzdötte magát. Győztesként ünnepelhetett például a Hungaroringen, felettébb megható pillanatokkal örvendeztetve meg a hazai szurkolókat.

Robert Huff, a 36 éves brit pilóta 2005-ben indult először a WTCC versenyein, s az elmúlt tíz év során végig kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Képességeiről sokat elárul, hogy 77-szer végzett dobogós helyen, 11-szer szerezte meg a pole-pozíciót, és 27 futamon győzedelmeskedett, amivel a sorozat második legsikeresebb pilótájának számít. Emellett a nagy presztízsértékű Macau Guia Race történetében is a legjobbként tartják számon, hiszen nyolcszor akaszthatták nyakába az aranyérmet.

A portugál Tiago Monteiro (39) a 2012-es szezon végén igazolt a Honda Racing Teamhez, így a kezdetek óta segíti a csapatot tapasztalatával. Tavaly ötödikként zárta a szezont, és két versenyen is diadalmaskodott, közöttük Japánban, ami különösen nagy jelentőségű a Honda számára.

A megújult Civic WTCC versenyautót feltehetően március 1-jén, a Genfi Autószalonon mutatja be a Honda.

Michelisz Norbert:

„Nagyon köszönöm Zengő Zoltánnak és a teljes csapatnak az elmúlt évek közös munkáját, a tőlük kapott áldozatos és profi támogatást, mely versenyzői pályafutásomat ilyen magasságokba emelhette.

Izgalommal tölt el, hogy a Honda gyári pilótájaként, a JAS Motorsport színeiben indulhatok a FIA Túraautó-világbajnokságon. A Zengő Motorsport égisze alatt már az elmúlt három szezonban is Hondával versenyeztem, aktívan együttműködve a gyári csapattal, így a közös munka során rendkívül szoros viszony alakult ki közöttünk. Az összefogásnak köszönhetően több futamot is nyertem, és tavaly a Yokohama Trophy győzteseként zártam az évadot. Hálás vagyok a Hondának, hogy bizalmat szavazott nekem, és remélem, hogy méltón viszonozhatom ezt az idei szezonban."

Rob Huff:

„Az elmúlt évadok során már megszoktam, hogy Civic WTCC-k mögött autózom, óriási lehetőségnek tartom hát, hogy a Honda gyári csapatában folytathatom a versenyzést. Nem szívesen zárnám pályafutásom egyetlen világbajnoki címmel, s úgy gondolom, hogy a Honda, illetve a JAS Motorsport kötelékében valós esélyem van ismét begyűjteni a trófeát. Tavaly, a makaói futamon már volt szerencsém kipróbálni a JAS által épített Civic TCR-t, s igen jól összerakott, rendkívül gyors autót ismertem meg benne. Meggyőződésem, hogy nagyon erős szezon áll előttünk, alig várom, hogy megkezdődjenek a tesztek."

Tiago Monteiro:

„Boldog vagyok, hogy 2016-ban is Hondával indulhatok a világbajnoki címért. Rengeteget dolgoztunk az autón az elmúlt években, és ezen a télen is gőzerővel folyik a munka, hogy még gyorsabb legyen a Civic WTCC. Úgy gondolom, hogy a hihetetlenül erős mezőny ellenére igen sikeres szezonnak nézünk elébe, a csapat és a technika egyaránt kiváló."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.