Mercedes hibridbuszokat vesz Kecskemét

A belvárosban csak villamos üzemmódban megy, de dízelmotorral is tisztább és harminc százalékkal takarékosabb a Citaro hibrid busz.

 

Lezárult Kecskemét buszbeszerzési projektje keretében a nyílt közbeszerzési eljárás, a nyertes a Mercedes autóbuszok hazai forgalmazója, az EvoBus Hungária Kft. A társaság egy autóbuszra 562.900 EUR árajánlatot adott (ami valamivel alacsonyabb az előzetesen becsült értéknél), és vállalta, hogy a 25 darab soros hibridbuszt a szerződéskötéstől számított 9 hónapon belül leszállítja a város számára. Kecskemét a fejlesztésre uniós forrást nyert, amelyhez mintegy 5 százalékos önerő szükséges, ami azt jelenti, hogy a város a saját forrást tekintve darabonként alig 8 millió forintért jut hozzá a modern buszokhoz.

A hír bejelentésekor Zombor Gábor polgármester elmondta: a „Kecskemét város közösségi közlekedés fejlesztése, átalakítása, zéró emissziós zóna megteremtése, soros hibridhajtású alacsonypadlós autóbuszok beszerzésével” című projekt közel 6 milliárd forint támogatásban részesül. Az összegből mintegy 4,2 milliárd forinba kerülnek az új autóbuszok, a fennmaradó összeg pedig az egyéb projektelemek megvalósulására nyújt fedezetet. A fejlesztés további elemei: „0” emissziós zóna kijelölése, a városi parkolási és közlekedési rendszer átgondolása, a buszok számára új autóbusz telephely létesítése, a menetrend teljes körű felülvizsgálata, az új helyi „környezettudatos autóbuszvonalak” mentén az érintett megállóhelyek átépítése, átalakítása, ITS utastájékoztató rendszer kiépítése, amely keretében 77 megállóhelyen intelligens utastájékoztató tábla lesz. A táblák mobil internettel kapcsolódnak a forgalomirányító központhoz. Dr. Zombor Gábor polgármester elmondta azt is: a közgyűlés a „0” emissziós zónát a nagykörúton belül jelölte ki. Ez azt jelenti, hogy a beszerzendő soros hibridhajtású buszok a nagykörúton belül kizárólag elektromos üzemmódban közlekedhetnek.

A tesztnap részleteiről és a busszal kapcsolatos műszaki információkról Vadnai Zoltán közlekedési szakértő tájékoztatta a jelenlévőket. Elmondta: a Mercedes-Benz Citaro G BlueTec®-Hybrid autóbusz tesztelése 2013. március 8-án zajlott Kecskeméten. A tesztelést független szakértői bizottság végezte, a közbeszerzési szakértő felügyelete mellett. A közbeszerzési kiírásban szereplő feltételeknek a jármű megfelelt, sőt több mutató esetében azokat felülmúlta. A fordulókörnél például a szabványnál lényegesen kisebb átmérőjű körben volt képes megfordulni.

A tesztnapon a menetpróba az 1-es autóbusz vonalán zajlott, először akkumulátoros, azt követően pedig hibrid üzemmódban. Akkumulátoros üzemmódban a busz a minimálisan előírt 3 kilométer helyett 9,6 kilométert tett meg. Hibrid üzemmódban a szakértők azt vizsgálták, hogy egy tele tankkal meddig bír menni a jármű, hiszen fontos a gazdaságos üzemeltetés. A Mercedes itt is kiválóan teljesített, a március 8-án reggel 9 órakor teletankolt busz másnap délután 3 óráig körözött az 1-es autóbusz vonalán, a pályázó által biztosított váltósofőrökkel. Ez azt jelenti, hogy a jármű átlagfogyasztása 43 liter alatti, ami nagyjából 30 százalékos megtakarítást jelent a hagyományos üzemmódhoz képest. A jármű jellemzője egyébként, hogy 30 kilométeres sebesség alatt szinte csak akkumulátoros üzemmódban közlekedik, fékezés közben és hibrid üzemmódban egyaránt tölti az akkumulátorokat. Ilyen buszból jelenleg világszerte összesen 62 darab közlekedik, és Kecskemét lesz az első olyan város, ahogy egyszerre a legtöbbet, 25 darabot állítanak be a tömegközlekedésbe.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.