Rendszámosítás: quadok igen, robogók nem

Akinek lopták már el a robogóját, az sajnálja, és annak sem jó hír, akinek autóját meghúzta a mellette túl szorosan manőverező mopedes, akitől természetesen nem kapott betétlapot.

A kárt vagy balesetet okozó robogós könnyebben azonosítható lenne hatósági jelzéssel, de nem lesz. Szóval, megint elmarad a nagy rendszámosítási akció, legalábbis ami a robogókat illeti. Ennek persze a tulajdonosok örülnek, és persze a kereskedők is, akik forgalmuk visszaesésén is érezték a kivárást.

Az eredeti tervek szerint 2009. január elsejétől az 50 köbcentiméternél kisebb motorú robogókat, mopedeket és segédmotoros kerékpárokat is rendszámmal kellett volna felszerelni. A magyarázat szerint a nehéz gazdasági körülmények miatt azonban megint eltolták a költséges hatósági nyilvántartásba vételt.

Vannak, akik örülnek, mert csak egy újabb sarcot sejtettek a szándék mögött, amely a közlekedési rend javítását is szolgálhatta volna. Ami maradt: a robogóval, mopeddel, és segédmotoros kerékpárral továbbra is csak adásvételi szerződéssel és érvényes kötelező biztosítással szabad közlekedni.

A természetrombolás megelőzése és a fokozott közlekedési kockázat miatt nem marad el viszont a quadként ismert négykerekű terepmotorok rendszámosítása: 2009. április elsejétől már csak hatósági jelzéssel lehet forgalomba helyezni az újakat, a régiekre ez a terminus 2009. július elseje. A műszaki vizsga menetét és a tulajdonost vagy üzemben tartót terhelő költségek mértékét a közeljövőben hozzák nyilvánosságra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.