Poros autók poros utakon

A közúti közlekedés tíz százalékkal részesedik a globális gázkibocsátásból, a budapesti szállópor-termésért általában a gépkocsikat okolják, pedig a 100 mikrogramm/köbméteres értéknek van más felelőse is. A rohamtempóban magasodó irodaházak, üzletközpontok és lakóparkok környéke veszélyes útszakasz, ha poros, ha sáros, mert a munkákról kihajtó billenős meg mixerkocsik mázsaszám hordják az úttestre a földet, homokot, sarat.

A szabály szerint a földútról érkező traktor sáros kerekeit meg kell tisztítani, azt persze nehéz pontosan felmérni, hogy ezt hányan tartják be, de az biztos, hogy a jó gazda nemcsak földjét, portáját, de a vidéket is óvja akkor is, ha nem lesik árgus szemek, és nem sújtják paragrafusok. Az ilyenfajta környezetvédelem azonban véget ér a lakott terület táblán belül. Elég hozzáérni egy kirakat üvegéhez vagy kocsimosás után fél órával a karosszériához, és érzékelhető a vastag por, ami önmagában is csúnya, de az esztétikai károsodást könnyebben, a belélegzett szennyet már nehezebben éljük túl, hiszen akkor is fuldoklik a fél ország, amikor parlagfűnek nyoma sincs. A szmogriadóról szóló törvény alkotói gondoljanak a rendszámtalan bűnösökre is...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.