Kétkerekű villamos

A motorosok vakon bíznak a világ kőolajtartalékaiban, és ha a nagy gyártók kínálatát vizsgáljuk, nem is tesznek ellene. Az alternatív hajtás a kétkerekűekben nehezebben találja meg helyét, hiszen általános trend a súlycsökkentés és a praktikus pakolóhely kialakítása, ezt pedig eddig csak néhány cég, például a Piaggio tudta valahogy összeházasítani a vagány formákkal és a szükséges menetteljesítménnyel.

Az ismeretlenségből lépett elő a Vectrix nevű amerikai cég és azonos nevű, villanyhajtású maxirobogója, hogy lássuk, van remény a benzin utáni időkre. A pufók szériamodell hátsó kerekét elektromotor hajtja, és az otthoni konnektorról tölthető Vectrix állítólag kilencvenhét százalékkal kevesebb pénzből üzemeltethető, mint benzines kategóriatársai.

A műszaki tájékoztató elég meggyőző, hiszen a kétszemélyes gép akár száz kilométert is megtehet két konnektorvizit között, bár a hatótávolság nagymértékben függ az átlagsebességtől és a terheléstől. A nikkel-metál-hibrid telepek nyolcvanszázalékos regenerációjához két és fél óra elegendő, és a robogó körülbelül hétezer euróért kerül a kereskedelembe, ami nagyjából egy négyszemélyes kisautó ára.

Egy töltéssel száz kilométert bír a Vectrix akkumulátora
Egy töltéssel száz kilométert bír a Vectrix akkumulátora
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.