Kétkerekűekben eddig csupán néhány alkalommal találkozhattunk a gázolaj öngyulladásával működtetett motorkonstrukcióval, és valószínű, hogy még sokáig a benzinmotoroké lesz a főszerep ebben a járműkategóriában. A dízelmotorblokkok lényegesen nehezebbek, mint az azonos hengerűrtartalmú benzinesek, jobban vibrálnak, csúcsteljesítményük kisebb, és gyártási költségeik aránytalanul magasak.

A Neander Motors kis szériában készülő típusa a megoldások gyűjteménye. Ruper Baindl mérnök több sikeres versenyblokkjának konstruktőreként szerzett tapasztalatait használta fel a soros, kéthengeres hajtómű megtervezéséhez. A kívülről talán kissé alpári megjelenésű gép egyetlen porcikája sem átlagos, hiszen csökkentett tömegű dugattyúi két főtengelyt mozgatnak, így a vibráció enyhébb, a töltetcseréről összesen nyolc, radiálisan elhelyezett szelep gondoskodik, a turbó pedig 1,4 bar nyomást produkál, és a rendszert töltőlevegő-hűtővel is felszerelték.

Az alacsony nyeregben ülő motoros csak a háromszáz kilós gép hátborzongató alapjárati dörmögését, a száz lóerős teljesítményt és a 2600-as percenkénti fordulaton jelentkező százhetvenöt newtonméteres forgatónyomatékot tapasztalja. A Neander gyorsulása a turbónyomás felépülése után hátborzongató, így gond nélkül felveszi a versenyt a hagyományos motorkerékpárokkal, igaz, a motor stílusa nem áraszt versenyhangulatot. A hosszú és lapos megacruiser kategóriája egyik legfürgébb és legegyedibb képviselője, ráadásul megfelel a környezetvédelmi normáknak, és a nem mindennapi élményekért mindössze három liter üzemanyagot kér száz kilométerenként. Persze ne feledjük, azt sem benzinből, hanem jó minőségű gázolajból.

Neander: ritka a gázolajjal működő kétkerekű