Menjünk be egy hegymászóboltba, és nézzük végig a kínálatot. A jó túrabakancs nem szép, de van valami sajátos esztétikája, tökéletesen célszerű, jó kézbe venni, lábon viselni meg pláne. Kényelmes, elnyűhetetlen, praktikus, nyáron hűs, de télen meleg, élmény benne falni a kilométereket hegyen-völgyön, sárban és aszfalton. Városban, mindennapi viseletként éppen úgy megfelel, mint szabadidőben városon kívül.

A Forester lényege is ennyiben foglalható össze. Azok szeretik, akik a praktikumot az éppen aktuális, de mindig változó divat elé helyezik. A Subaru egyébként sem egy feltűnő autó, lehet, hogy a Fiastyúk nevet is azért kapta, mert a hat tagból álló csillagkép úgy simul bele az éjszakai égboltba, mintha ott se volna. A Subaru nálunk csak most kezd terjedni az utakon, beépülni a köztudatba, de csakis azért, mert egy bizonyos embertípus a német egyetlen csillagot hat japánra cserélte. Amíg néhány éve még csak a ralisport megszállottjainak a szívét dobogtatta meg egy Impreza hangja és látványa, ma már olyanok is beszereznek egy ilyen kocsit, akik a Mäkkinen vagy Solberg nevet hallva azt hiszik, hogy azok leértékelt kanapék az IKEA-ban. Forestert tehát az vesz, aki kerüli a feltűnést, de fontos, hogy értékes autóban üljön, és az érték itt nem az árra értendő. Nem terepezik, de olykor letér az aszfaltról, viszont nem akarja magát nevetségessé tenni egy flaszterterepjáróval.

De hogy kerül a túrabakancs az asztalra? Ennek aktualitása, hogy megjelent a modell dízelváltozata, méghozzá egy négyhengeres bokszermotor formájában. Az ember mindjárt arra kíváncsi, hogy akkor most ennek a dízelbokszernek milyen hangja van. Dízel vagy bokszer, vagy a kettő valami egészen izgalmas elegye? Voltaképpen egyik sem. Ez a bokszer csak ránézésre hasonlít a megszokott benzines blokkokra, előnye, hogy elég lapos ahhoz, hogy jó mélyre helyezzék. Így az autó súlypontja is elég alacsony ahhoz, hogy vezetés közben feltűnő legyen a stabilitása, különösen a kanyarokban.

Aki a Subarut mint fogalmat - az Imprezákból kiindulva - azonosítja a brutális erővel, annak ez a kétliteres bokszerdízel bizony csalódást okozhat. Alacsony fordulaton kissé lusta, lomha és lassú, de a megfelelő fordulaton a turbó életre kelti a motort, amely olyan meggyőzően teljesít, hogy az ember újabb strófát faragna a Forester-ódához, amelyben persze említést tenne a futóműről is, mert mit ér a jó motor, a jó váltó, ha a kocsi úgy gurul, mint gördeszka a macskakövön. Talán csak a váltóval lehetünk egy kicsit elégedetlenek, mert az a japán autókéhoz képest szokatlanul darabosan kikapcsolható, de fogalmazhatunk úgy is, hogy férfiasan határozott, és azért így már mindjárt más. Lesz automata változat is, és akkor mindenki elégedett lehet. Mindez persze pénzbe kerül. Az ember először egy tízesre tippelne, de kiderül, hogy á... dehogy. Amikor pedig a bennfentes subarus a kilencre, de még a nyolcra is csak a fejét rázza, és csak hét és félnél bólint, az ember nagyon elgondolkodik azon, hogy akkor miért csak ilyen kevesen szeretnek túrabakancsot viselni, amikor az nem is annyira elérhetetlen. Viszont annyira jó.

A Subaru nem feltűnő autó, lehet, hogy a Fiastyúk nevet is azért kapta, mert a hat tagból álló csillagkép is úgy simul bele az éjszakai égboltba, mintha ott se volna