Úrvezetőképzés: késnek a reformok

Továbbra is gyökeres változásokat tervez a közlekedési hatóság a hazai autóvezető-képzésben, ám a reform a tervezettnél később kezdődhet.

Az év elején egyeztetéseket kezdett a hazai gépjárművezető-oktatás megújításáról a szakma tíz érdek-képviseleti szervezete, a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a szaktárca. Az érintettek ugyanis kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy súlyos gondok vannak a képzésben, ezért elengedhetetlen a mielőbbi "beavatkozás". A változtatások szükségességét egyebek mellett a mind roszszabb vizsgaeredmények jelzik. Tavaly a tanulók csaknem fele megbukott az első gyakorlati vizsgán.

A szaktárca az év elején még tavaszra ígérte a "reformcsomagot", ám az még most sincs kész. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) stratégiai és módszertani igazgatója, Óberling József a késlekedést azzal magyarázta, hogy a tervezett változtatások sokasága és "mélysége" lassabb tempót, alaposabb előkészítést igényel. Így legkorábban jövőre léphetnek életbe az újítások.

Információink szerint a csúszásban szerepe van a minisztériumok átalakításának, az NKH-nál történt személyi változásoknak és több uniós jogszabály módosításának is.

Azt, hogy pontosan milyen változtatásokat tervez a hatóság, Óberling József nem kívánta részletezni, mondván, még egyeztetés alatt vannak elképzeléseik. Annyi tudható: módosul az elméleti képzés, mert a tananyag bizonyos elemei - így például a műszaki ismeretek egyes részei - mára elavultak, feleslegessé váltak. Nem kizárt, hogy az elméleti oktatás során számítógépes szimulátorokat is alkalmaznak majd. Nem hagyják érintetlenül a gyakorlati képzést sem, mert az most túlságosan vizsgaközpontú. Napirenden van a szigorúbb megkötéseket, korlátozásokat tartalmazó próbajogosítvány terve is. Az egyik legfontosabb és legkényesebb kérdés az autósiskolák és azok oktatóinak ellenőrzése. A szakmabeliek szerint ugyanis a képzés színvonalának romlásában nagy szerepe van az iskolák közötti, végsőkig kiélezett árversenynek, a tisztességtelen konkurenciaharcnak.

Egyes iskolák ugyanis - a tanulók elcsábítása miatt - olyan alacsony árakat hirdetnek, amiből egyszerűen képtelenség kigazdálkodni a kiadásokat, például az üzemanyag- és bérköltséget. Így aztán az oktatáson spórolnak: a tanulók gyakorta csak 15-30 percet vezethetnek a 45 perces órákon. Több szakember szerint ezek a "trükkök" könnyen kiküszöbölhetők lennének az úgynevezett oktaméter bevezetésével. Ez a - taxikból ismert órákhoz hasonló - készülék mágneskártyára rögzíti azt, hogy a tanulók hány percet vezettek, és mekkora távolságot tettek meg. Így a megtett kilométerek, levezetett percek után fizet csak a tanuló, az elszámolás pedig precízen ellenőrizhető. Arra a kérdésünkre, hogy tervezik-e az oktaméter bevezetését, Óberling József csak azt közölte: lesz megoldás arra, hogy ne lehessen megrövidíteni a tanulókat.

A szakma legnagyobb, 400 tagot tömörítő érdek-képviseleti szervezete, a Magyar Autósiskolák Szövetségének elnöke, Rajna Ervin érdeklődésünkre elmondta: remélhetőleg az NKH újra bevonja őket a jogszabály-módosítások előkészítésébe, bár eddig csak arra kaptak ígéretet, hogy véleményezhetik majd a javaslatokat. Hozzátette: nem örülnek a reformok csúszásának, de azt biztatónak tartják, hogy a szaktárca és az NKH eltökélt az oktatási rendszer átalakításában, megújításában, a szakma megtisztításában. Így talán sikerül rendet tenni a képzésben.

Minimum harminc óra

Legalább 130 ezer forintot kell fizetnie az autósiskolában annak, aki most iratkozna be úrvezetői tanfolyamra, vagyis B kategóriás jogosítványt szeretne. Ebben az összegben viszont benne van már az elméleti és a gyakorlati képzés, valamint a vizsgák díja is. A tanfolyam során minimum harminc órát kell vezetniük a tanulóknak ahhoz, hogy vizsgát tehessenek.

A gyakorláshoz minden adva van, ám a tanulók olykor csak 15-30 percet vezethetnek a 45 perces órákon
A gyakorláshoz minden adva van, ám a tanulók olykor csak 15-30 percet vezethetnek a 45 perces órákon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.