Nem hírlapi Kacsa volt az első fapados autó
Az autó megjelenésekor igencsak megoszlottak a vélemények: a sajtóban többnyire elképesztő csúnyaságát szidták, a közönség viszont imádta a bájosan esetlen formájú Kacsát, mely a háború utáni korszakban különösen fontos vidámságot sugallt. Az idő a tervezőket igazolta: 1949 és 1990 között pontosan 5114961 készült a kétségtelenül bumfordi, ám ötletekkel teli autócskából, mely olcsó volt és takarékos, ráadásul rázós földúton sem törtek el benne a tojások a kosárban, márpedig az akkoriban többnyire mezőgazdasággal foglalkozó franciáknál ez fontos szempont volt. Így is hirdették az autót, melynek finom rugózása nem annyira a sportos, mint a kényelmes vezetési stílust szolgálta.
Hiába is akart volna bárki száguldani, a 375 köbcentiméteres, kéthengeres motor nyolc lóereje ehhez kevés volt, viszont takarékosan ment. Kis fogyasztását többek között a kis súrlódású, keskeny Michelin gumiabroncsainak köszönhette. A végletekig leegyszerűsített és könnyített első prototípuson csak egyetlen fényszóró díszelgett. Az alumíniumlemezből készült, könnyű karosszéria négy sarkára acél sárhányókat szereltek, a felhajtható oldalablakok üveg helyett műanyagból készültek. Műszerfal, slusszkulcs nem volt, kurblival kellett indítani a motort, és egyetlen ablaktörlője középre került.
Azért volt négy ajtaja, és ha kevésnek bizonyult a csomagtartó, a hátsó fedelet három, a hátsó üléspadot hat másodperc alatt ki lehetett szerelni, ráadásul a kivehető első és hátsó ülések kempingezésnél is jól szolgáltak.
A harmincas évek közepén Európa-szerte nőtt a népautó iránti igény, ekkor született a Fiat Topolino, a Volkswagen Bogár és a Citroen Kacsa, ám pályájuk nehezen indult. A Citroent birtokló Michelin is olcsó autót akart, hogy minél több gumiabroncsot adhasson el. Pierre Boulanger, a Citroen mérnöke fogalmazta meg a fapados TPV, vagyis a Trés Petite Voiture (magyarul EKA: Egészen Kicsi Autó) terveit. A márka a lehető legolcsóbban előállítható, üzemeltethető és karbantartható modellről álmodott, melyet alacsony áron értékesíthettek. A minimálautó lényege: négy férőhely, 50 km/órás sebesség és ötliteres fogyasztás százon, olcsó gyártás és karbantartás.
A Fiat 1936-ban megkezdte az 500-as Topolino sorozatgyártását, ezért a vetélytársak is gázt adtak, a Citroen a már megszűnt Bányászati Intézetnél 1939. augusztus 23-án jegyeztette be a 2CV A jelzésű kisautót. Néhány nappal később hadüzenet fékezte le a programot, a prototípusokat elrejtették, ami annyira jól sikerült, hogy 1968-ban csak véletlenül fedezték fel azokat Ferté Vidame-ban, a Citroen tesztközpontjának bővítési munkálatainál. A 2CV A már szériaérett modell volt, a 250 rendszámos próbakocsikból négy maradt meg, ezek ma a gyári gyűjtemény féltett darabjai.
A vetélytárs Renault 4CV-hez és a Volkswagen Bogárhoz hasonlóan a Citroen 2CV sorozatgyártása is csak a második világháború után indulhatott meg. Az első békeévek nyersanyaghiánya, az elöregedett géppark és a francia kormány központi tervei is hátráltatták az indulást, ám az 1948-as bemutató fergeteges sikert hozott, a gyár nem győzte a megrendeléseket teljesíteni, ötéves volt a várólista. A több mint ötmillió példány tulajdonosait nem zavarta az autó púpja, melyet büszkén viselt vidéki földutakon, mozivásznon, imádták a földművesek, a hippik, a melósok és a világcsavargók.
