Moszkvai Mozaik

Hamarosan vezetnek

Németország, Olaszország és Nagy-Britannia után a tavaly eladott 2,568 millió új személyautóval a negyedik legnagyobb európai piac lett Oroszország, mely négy éven belül az első helyre kerülhet, és 2012-ben már ötmilliósra bővülhet.

Német aggodalom

Jelentős helyi érdekeltségeiket féltve aggódnak a német márkák az orosz-grúz konfliktus miatt, bár a Ruhrgas szóvivő asszonya sietve jelentette ki, nem fél attól, hogy a 2036-ig érvényes gázszállítási szerződéseket bármi veszélyeztetné. Négyezer-hatszáz német cég Oroszországba irányuló exportja egy év alatt 23 százalékkal nőtt, és az első fél évben elérte a 15,8 milliárd eurót. A Bundesbank becslése szerint 2007-ben a közvetlen német beruházások értéke meghaladta a 14 milliárd eurót, ami 25 százalékos növekedést jelent, a legnagyobb oroszországi német érdekeltséggel a Ruhrgas és a Volkswagen rendelkezik.

Golyóállók

Moszkvában tartotta a Thalia utód Symbol premierjét a Renault, a kiállítás sztárja a futurista Mazda Kazamai tanulmányautó, de nem kevésbé nagy az érdeklődés a Renault és az AvtoVAZ közös fejlesztésű C-Cross modellje iránt, mely típusjelében a Citroent, formájában és konstrukciójában a Koleost idézi. A terepjáró mellett a Kalina és a Priora néhány változatát is bemutatta a Lada, amely továbbra is vezető márka az orosz piacon. A nagyközönség itt ismerkedhetett meg a Chrysler Serbringből kialakított Volga Siber-modellel, melyből éppúgy készül golyóálló változat, mint az X5-ösből: a Security német páncélost már első nap megrohamozták a BMW standján, egyelőre még a vásárlók.

Gyorsít a Logan

A Dacia márkaigazgatója, a cseh nemzetiségű Previously Ptacek (39) lett a Renault oroszországi marketingigazgatója. Tavaly 100 ezer darabot adtak el a francia márkából Oroszországban, mely nyolcadik legnagyobb piaca. Tavaly 68 ezer Moszkvában gyártott Logan kelt el, az idei terv 160 ezer darab autó.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.