A Verőcéhez tartozó Magyarkúton megtalált darab viszonylag jó állapotban került elő, egyszerűen azért, mert először lakóbuszként szolgált, majd bővítésként köré építettek egy kőházat, amelyben évtizedeken át előszobaként és hálóhelyiségként szolgált.

Az ingatlan gazdát cserélt, és új tulajdonosának a bontáskor vált feleslegessé a jármű, amelyről kiderült, hogy ritka és becses lelet. Sokáig nem volt remény arra, hogy egy ilyen busz újra közlekedjen, mert az utolsónak vélt darab áldozatul esett a közlekedési vállalat nagytakarításának. Ahogy egykor honlapján a Városi Tömegközlekedés Történeti Egyesülete (VEKE) beszámolt, majd egy évtizede több ritka magyar gyártású jármű sorsa is végleg megpecsételődött.

„Muzeális járműveket semmisített meg a BKV Zrt. Nemhogy unokáink, de már mi sem fogjuk látni a gyalázat napján, 2006. április 11-én lángvágó általi halálra ítélt járműveket. A szakma iránt érdeklődést nem mutató cégvezetés cinikus akciója felér egy arculcsapással a közlekedésbarátok számára.”

Megmentett darabok: MÁVAG Tr5-ös, Ikarus 620-as és 55-ös Boros Jenő

Ezek után tényleg valóságos csoda, hogy egy épületből évtizedek után előkerült a legendás MÁVAG Tr5-ös busz példánya. A vakolásnak köszönhetően szellőzött, ezért nem rothadt szét a jármű, ami némileg javította feltámasztási esélyeit. A buszépítésben és alkatrészgyártásban járatos Lanta Consulting, valamint veteránosok, közlekedésbarátok és szakmabeliek összefogásával restaurált buszt ősszel már bárki megcsodálhatta, sőt menet közben is kipróbálhatta több rendezvényen.

A MÁVAG Tr5-ös buszból Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság (BSZKRT) megrendelésére 228 darab készült, az első ötöt 1948. január 30-án mutatták be a budapesti Kossuth téren. A Tr5-öst Cziráki Vendel és Stróbl Kornél tervezte. Favázra épített fémkarosszériája az Ikarus elődjénél, az Uhri Testvérek műhelyében készült, a 9,5 méter hosszú és hatvanszemélyes busz akkori ára háromszázezer forint volt.

A 105 lóerős dízelmotort először a Láng Gépgyár, majd a Csepel szállította. A buszmodell érdekessége volt a vezető által távműködtetett pneumatikus harmonikaajtó. A Tr5-ösből ötöt Albániába, több mint háromszázat Lengyelországba exportáltak. A most feltámasztott darab a főváros háború utáni közlekedési gondjainak enyhítésére és a minisztériumi főhatóságként létrehozott Nehézipari Központ (NIK) utasítására készült, ezért a köznyelv Niknek becézte.

1949-ben GF-442-es rendszámmal állították forgalomba a kelenföldi garázsban, közlekedett 1-es, 7-es és 12-es jelzéssel, majd 1960-ban leselejtezték, akkor már a GA 02-71-es rendszámot viselte. A busz a Dunakanyarba került egy üdülőtelekre, így megúszta, hogy a csuklóssá átépített Ikarus 60-as és 601-es modellek pótkocsija legyen.