Fura járműveket szült a háború utáni ínség és szegénység: a többség autókról még csak nem is álmodhatott, maradtak a félmegoldások, vagyis az autónak látszó motorkerékpárok, melyek tényleg csak arra voltak jók, hogy viszonylag rövid távolságon szállítsák utasaikat. Így születtek a minimálautók, melyek sokáig meghatározóak voltak az utakon, különösen a kelet-európaiakon.

A háborús roncsokból kreált járművek helyreállítása és használata is állami engedélyhez volt kötve, ám több országban is megpróbáltak méltányosságból kivételt tenni: az ötvenes években megjelentek a harcokban megrokkantak közlekedésére szolgáló három- és négykerekűek. Csehszlovákiában a Velorex, a Szovjetunióban az SZMZ próbált segíteni a háborús rokkantaknak, ezekből azonban alig jutott Magyarországra: volt, amelyikből keveset exportáltak és volt olyan, amelyiket veszélyessége miatt nem akartak forgalomba helyezni több piacon, például nálunk sem. Ilyen volt a szovjet SeAZ, mely sok tekintetben még a legendásan gyatra Zaporozsecet is alulmúlta minőségben és közlekedésbiztonságban.

Szerpuhovi SEAZ Autowp

A Szerpuhov város miatt SZMZ (Szerpuhov Motor Zavod) jelzésű jármű megpróbált igazi autónak kinézni: négy kereke kétszemélyes fém karosszériát cipelt. Az 1958 és 1970 között gyártott darabok hátsó kerekeit IZS motorkerékpárból származó, 350 köbcentiméteres, 13 lóerős teljesítményű egyhengeres, kétütemű hajtotta. Sebességváltójának előre négy fokozata volt – több más törpeautóhoz hasonlóan –, a hátramenetet irányváltóval oldották meg.

Csehszlovák Velorex Autowp

Legkevésbé sem látszott autónak a csehszlovák változat, melynek prototípusa már 1943-ban elkészült. Tervezőit, az eredetileg kerékpárjavítással foglalkozó testvéreket a sportos brit Morgan tricikli ihlette. Frantisek és Mojmir Stránsky 1938-ban alapított Moto-Velo-Sport cége készíttette az Oscar nevű háromkerekűt, melynek csővázát először alumíniumlemez, majd a költség- és tömegcsökkentés miatt ponyva, később műbőr borította, némelyiket 150 köbcentiméteres CZ vagy 250-es Jawa és 300-as PAL hajtotta. 1952-től szövetkezetbe tömörülve már sorozatban gyártották a Bőregérként elhíresült Velorexet, melynek nevét a velocipéd (kerékpár) szó első két szótagja és a latin rex (király) szóból kreálták. A rokkantautónak szánt motoros tricikli gyártását 1973-ban állították le, mert már sem árban, sem szolgáltatásában nem tudott versenyezni az egyre nagyobb számban készülő Trabantokkal, melyekből akkoriban már Hycomat változat is készült, ezzel pedig a mozgásukban korlátozottak már családjukkal utazhattak. Ha szigorúan vesszük, nemcsak a Papír Jaguárnak titulált Trabira, de szinte valamennyi korai szocialista autótípusra rá lehetett fogni, hogy fapados.

Az ezredfordulón a Velorexet megpróbálták feltámasztani, ám ennek tervezésekor már nem a minimális közlekedési eszköz, hanem a maximális sportélmény volt a cél. A cseh Motoscot nevű triciklit 1,3 literes, 200 lóerős teljesítményű Honda CB-motor hajtotta: a 2010 tavaszán, Brnóban tartott bemutatón megjelent az ős-Velorex egyik tervezője, Mojmír Stránsky, ám ez sem lendített sokat a népszerűségén. A jelentős publicitás még nem kompenzálta a költségeket, sorozatgyártásának indítását és piacra vezetését valószínűleg 5,3 millió forintos ára is gátolta, pedig a retró tricikli sebessége meghaladta a kétszázat.