Vasi hibrid

Munkanapokon két kicsi, hétvégén egy nagy, a magyar Duo autó negyedóra alatt két önállóan is működőképes Solóra szedhető szét.

A pedálos famodell után jövőre már kész lesz a sorozatgyártású magyar hibrid személyautó prototípusa. A tanulmánymodellhez képest jelentősen megnőtt a legújabb változat, mely ettől tágasabb, ám némileg iszákosabb is lett, de azért nem kell megijedni, mert a 1,5-2 literes száz kilométerenkénti fogyasztás még mindig csábító. Hogy mitől ennyire takarékos? Mert könnyű és változatos hibrid megoldásokból építkezik.

Az autó váza alumínium-magnézium-titán ötvözet, burkolata szénszálas kompozit, tehát csupa kis tömegű, erős tartós, ám drága anyag, de őriszentpéteri tervezői szerint megéri, mert nem a gyártási, hanem az üzemeltetési költségeken kell spórolni. Egy ház szigetelése és fűtési rendszere is olyan beruházás, mely hosszú távon jelent nyereséget mind a használó, mind a környezet szempontjából.

A futurista formájú és több eredeti dizájn ötlettel megalkotott alacsony és kis légellenállású forma is a takarékosságot szolgálja. A Solo és Duo a mai autók energiaszükségletének harmadával-ötödével beéri, igaz ezért az utasoknak olykor saját erejüket is be kell dobni, mert az egyik üzemmódja pedálos. Az ötletet egy svájci cég másfél évtizede alkalmazza hibrid fotelbringáinál, melyek hajtásához negyed lóerőnyi teljesítmény is elég, márpedig enynyire az átlagember is képes. A pedálos twike haladás és fékezés közben elektromos energiát is termel, így akkumulátorról is üzemeltethető.

A magyar tervezésű Solo-Duo telepe a tetőre épített napelemekből is táplálkozik, így parkoláskor is töltődik akkumulátora, ez az energiamennyiség pedig általában 10-20 kilométerre, vagyis sokaknak akár a hazavezető útra elég. A tervezők számolnak a magyarországi éghajlattal, a napsugaras órák mennyiségével: ezért 10 kilowattos teljesítményű belsőégésű motort is beépítenek, így a jármű tartós országúti haladásra is képes. A kerekekbe épített generátorként is működő villanymotorok természetesen az akkumulátorba továbbítják a lassítási és fékezési energiákat.

A üzemanyagnak csak megújuló energiákat alkalmaznak: a hibrid jármű növényi olajat vagy alkoholt tankol, ezek elégetésekor csupán annyi szén-dioxid szabadulna fel, amennyit fejlődésekor a növény már megkötött, így a károsanyag-kibocsátása negyede-ötöde lenne mint napjaink járműveinek, ráadásul kis sebességnél, lakott területen csak villanymotorral és/vagy pedálhajtással szinte zajtalanul közlekedik. A fitnesz-welness mobil utazás közben biztosítja a testmozgást.

A hétvégeken használatos nagy családi jármű, a hatszemélyes Duo 10-15 perc alatt szétszedhető két önállóan is működőképes kiskocsira, vagyis a hétköznapokra alkalmasabb és takarékosabb, ráadásul szűkebb helyre is parkolható három + egyszemélyes Solo minire. Az önállósult autók mindegyikének saját hajtóműve van.

Az autóknak nem kell garázs, mert nincsenek rozsdásodó alkatrészeik, és nem kényesek a hőmérsékletre sem. Hegedűs Zsolt ügyvezető lapunknak elmondta: az Alternatív Erőforrásokat és Járműveket Fejlesztő és Gyártó Társaság 2010-től már sorozatban készíti az első magyar alternatív családi autót, melynek ára ugyan nem vetekszik majd az olcsó ázsiaiakkal, de nem lesz drága. Versenyképességének magyarázata, hogy mai árakon számolva kétezer forintba kerül hatszáz kilométernyi autózás, ráadásul környezetvédelmi besorolásának köszönhetően minimális a súlyadója és szervizköltsége.

Tiszta jövő, tiszta autókkal

A beszállítókra és összeszerelő manufaktúrákra épülő Tiszta jövő program Duo és Solo modelljét Hegedűs Zsolt és Hivessy Géza autórajongó mérnök, gépész és építész tervezte. Az őriszentpéteri ANTRO (Alternatív Erőforrásokat és Járműveket Fejlesztő és Gyártó Nonprofit Kht. ) partnerei között van a győri Széchényi István Egyetem Közúti és Vasúti Járműtanszéke, a stuttgarti Virtual Dimnensions Center, a güssingi Europaeische Zentrum für Erneuarbare Energhie iroda, és az MKB Euroleasing. A cég kutatási-fejlesztési központja a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (TRFC) támogatásával valósult meg, célja az ország több helyszínén folyó munkák koordinálása, adminisztrációs hátterének biztosítása, prototípusok összeszerelése, mérése, tesztelése és bemutatása.

Típus Solo Duo
Hosszúság (m) 3,25 4,65
Szélesség (m) 1,92 1,92
Magasság (m) 1,17-1,5 1,3-1,45
Tengelytáv (m) 2,4 3,5
Tömeg (kg) 270 540
Fogyasztás (l/100 km) 1,5 2,0
Gyorsulás 100-ra (s) 10 9
Seb. max (km/h) 140 160
Magyar hibrid

A pedálhajtás mellett a tetõbe épített napelemek is táplálják az akkumulátorokat
A pedálhajtás mellett a tetõbe épített napelemek is táplálják az akkumulátorokat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.