Mérnökök és szabályalkotók folyamatos harca a Forma–1, utóbbiak megpróbálják megzabolázni a konstruktőrök olykor veszélyes mértékben szárnyaló képzeletét, de azok mindig találtak rést a falon. Az 1950-es szabálykönyvben még esett szó a menetkész tömegről, csak a motorok lökettérfogatát korlátozták: kompresszorral vagy turbófeltöltővel 1500 köbcenti, atmoszferikusan 4500 köbcenti volt a megengedélyezett maximum, 1954 és 1960 között hasonló szerkezeteknél 750, illetve 2500 köbcenti volt a felső határ.

1961 és 1965 között az 1300-as feltöltős és 1500-as szívómotorok mellett már 450 kilogrammos minimális menetkész tömeget írtak elő. 1966-ban megjelent az 1500-as kompresszoros és a 3000-es szívómotoros előírás, valamint az 500 kilogrammos minimális súly. 1985-ben a fogyasztást 220 literre, 1986-ban 195 literre korlátozták.

A Honda V-hathengeres 1500 köbcentisének teljesítménye 1217 lóerő volt. 1987-ben a 3500 köbcentis szívómotoroknál jóval kisebb, 1500 köbcentis, turbófeltöltős motorok teljesítményének megzabolázására először a töltőnyomást korlátozták 4-ről 2,5 barra, majd 1989-ben az ilyen hatóműveket kitiltották a pályákról. 1995-től 3000 ezer köbcenti a felső határ, 1997-től 600 kiló a minimális menetkész tömeg a vezetővel együtt.

A sebesség korlátozása mellett a veszélyes elemeket is száműzték: a magasra kinyúló szárnyakkal együtt mennie kellett az ugyancsak tapadást javító és a kocsi hátuljára épített ventilátoroknak is. Mivel a szabályok nem tiltották, 1976-ban a Tyrell Ford, 1981-ben pedig a Williams próbálkozott hatkerekű versenyautóval, sem a kormányzott négy első kerék, sem négy hajtott hátsó nem váltotta be a reményeket: A fura kocsik önként eltűntek a pályákról, de a biztonság kedvért azért a szabálykönyvben négyben maximálták a kerekek számát.