A legkisebb VW kapta a Világ autója díjat

Az up! mini megelőzte a döntőben a 3-as BMW-t és a 911-es Porschét.

A 25 ország 66 szakújságírójából álló zsűri a Volkswagen up!-ot szavazta meg 2012-esa World Car of the Year díj nyertesének, ezzel a Volkswagen városi autója megelőzte a két másik döntőbe jutott autót, a 3-as BMW-t és a 911-es Porsche sportkocsit. Tavaly a villamos hajtású Nissan Leaf, 2010-ben a VW Polo, 2009-ben a Golf nyert.

A Porsche 911-es azért nem maradt első hely nélkül, mert megszavazták a világ 2012-es sportkocsijának, második lett az ugyancsak VW konszernhez tartozó Lamborghini márka Aventador LP 700-4-ese, harmadik pedig a McLaren MP4-12C modell. A design kategóriába Range Rover Evoque, a zöld technológiák között a Mercedes-Benz S 250 CDI BlueEFFICIENCY lett az első.

A nemzetközileg elismert díj elnyerése után így nyilatkozott Martin Winterkorn, a Volkswagen AG igazgatóságának elnöke: „ Ez a trófea ismételten megmutatta, hogy a Volkswagen up! tervezői és mérnökei az utolsó szegletéig átgondolt járművet alkottak, olyat, ami mérföldkövet állít osztályában, a belső tér hatékony kihasználásával, a biztonságával az autózás örömével, és a környezet-tudatosságával”-jegyezte meg

A legkisebb Volkswagen, az up! december végi bevezetése óta vezeti új autók regisztrációs statisztikáját Németországban. Öt csillagot kapott a Euro NCAP biztonsági teszten, elnyerte a legjobb formaterv mellett a Goldene Lenkrad” (Arany Kormánykerék) díjat, megkapta a „What Car?, a "Car of the Year”, a ” City Car 2012”, és a” Safety Award”díjakat is.

A Volkswagen up! 3,54 méter hosszú, ennek ellenére maximális helyet kínál négy személynek. Az up! megvásárolható,44 kW / 60 PS és 55 kW / 75 PS változatban, valamint szintén elérhető a magasan környezetbarát BlueMotion technológiával is. Az 1 literes, 3 hengeres, 60 lóerős teljesítményű, és 100 kilométeren 4,5 literes átlagfogyasztású benzinmotorral szerelt VW up! alapváltozata a magyar piacon 2,547 millió forintba kerül.

New York-i forgalomban a mini VW
New York-i forgalomban a mini VW
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.