Mr. Le Mans kilencedszer nyert
Változó időjárás, sok műszaki hiba és súlyos tragédia árnyékolta be a 24 órás Le Mans-futamot. Halálos baleset tizenhat éve nem történt az immár kilencvenéves Le Mans-sorozatban, az idein viszont már a negyedik körben áldozatul esett az Aston Martinnal versenyző dán Allan Simonsen, aki az egyik enyhe kanyarban nagy sebességgel csapódott a fasor melletti szegélykorlátnak, a súlyosan sérült dán pilótán már nem tudtak segíteni az orvosok. A futamot folyatták, ám a váltakozó időjárás, a zuhogó esőtől vizes pályán sok volt az ütközés és kicsúszás, így nem kívánatos rekord született: tizenegyszer ment be a biztonsági autó, mely mögött öt óránál többet vonatoztak a versenyzők, ami azért még a 24 órás futamon is sok.
Egy másik, ám még szörnyűbb rekord is a Le Mans versenyhez fűződik, itt történt 1955-ben az autósport legnagyobb tragédiája. A korábbi években győztes Mercedes Ezüst Nyíl a tribünbe repült és Pierre Levegh kigyulladt autójától többen szörnyet haltak, vagy elevenen megégtek. A pilótán kívül a balesetnek nyolcvanhárom áldozata volt. Ahogy idén, akkor is folytatódott a verseny, és a győzelmet Jaguárral a brit Hawthorn–Bueb páros szerezte meg. A tragédia után Svájcban betiltottak mindenféle autóversenyzést. A Le Mans leglátványosabb repülése is a Mercedeshez fűződik: az 1999-es futamon az egyik emelkedőn a lapos padló alá szoruló szél felkapta az áramlástanilag túlságosan tökéletes CLR-GT1-es sportkocsit, mely az út menti erdőbe repült.
A 24 órás verseny ötletgazdája Charles Faroux francia újságíró és Emile Coquille szerint olyan versenyek kellenek, melyeken a gyártók nemcsak autóik sebességét, de tartósságát is bizonyíthatják, mind nappali, mind éjszakai körülmények között. A háborús éveket leszámítva 1923 óta minden évben megrendezték az immár sorozattá bővült Le Mans versenyt, melyen eleinte autónként kettő, 1977-től pedig három versenyző váltogatta egymást. A hőskorban még nem a volán mögött, hanem a boksz előtt várakoztak a pilóták, akik a rajtjelre rohanhattak kocsijaikhoz. A gyorsabb elindulást segítette a baloldali kulcs vagy startgomb. A Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) szabálya szerint a pilótáknak legkevesebb négy órát kell vezetniük, és a pálya egyenes szakasza nem lehet hosszabb két kilométernél, ennek megfelelően az eredetileg 17,262 kilométeres Le Mans az évek alatt 13,65 kilométerre rövidült.
1928-ban a Le Mans-autókon használtak először elektromos ablaktörlőt, tompított fényszórót (1923) és a pezsgőzés is a maratoni verseny szülötte 1967 óta. A Le Mans mindig zseniális autók építésére ösztönzött, olykor bosszúból: az ifjabb Henry Ford többszöri próbálkozással sem tudta megszerezni a Ferrarit, ezért megépítette saját sportkocsiját, az olaszokat is legyőző GT40-est, melynek először sikerült ötezernél több kilométert elérni 24 óra alatt. 1967-ben a Gurney–Foyt páros 218,038 km/órás átlagsebességgel száguldott, és 5232,9 kilométeres teljesítménnyel győzött. A GT40-esé volt minden idők legszorosabb befutója is: 1966-ban a Chris Amon–Bruce McLaren páros húszméteres előnnyel ért célba az ugyancsak Ford GT40-el versenyző Miles–Hulme páros előtt, és nem sokkal később követte őket a harmadik helyre érkező GT40-es. 1969-ben az Ickx–Oliver páros százhúsz méter előnnyel lett első, ez a futam ihlette a La Ronda Infernale (Pokoli Kör) című filmet. A győztes pezsgőlocsolásából is a Ford GT40-es győzelme után vált hagyomány: az 1967-es Le Mans 24 órás versenyt nyerő Gurney és Foyt a pódiumról locsolta az örömmámorban úszó ifjabb Henry Fordot és a versenyautó építő Caroll Shelbyt, valamint feleségeiket, meg az újságírókat, akik korábban csúfos kudarcot jósoltak a pilótapárosnak.
A versenyeken többségében benzines autók rajtoltak, de győzött már gázturbinás Rover, Wankel-motoros Mazda, és 2006-ban először nyert dízel: az Audi R10-es harmincezer kilométernyi tesztelés és 1500 órányi fékpadi próba után állt rajthoz és lett első.
Idén nem indult a prototípusok gyári csapataként a 2011-ben győztes dízel Peugeot, viszont beszállt a Toyota, melynek hibridje méltó ellenfele volt a németeknek, és mindjárt második helyet ért el. Az Audi hibridje második egymást követő alkalommal nyerte a Le Mans 24 órás futamát: a győztes e-tron quattrót a francia Loic Duval, a dán Tom Kristensen (Dánia) és a brit Allan McNish vezette. Ez volt a négykarikás márka tizenkettedik és a Mr. Le Mans-nként is emlegetett Kristensen kilencedik diadala, a dán pilóta könnyekkel küzdve nyilatkozott a drámai futam végén, melyet elhunyt édesapja és versenyzőtársa, Simonsen emlékének ajánlott.
Dr. Wolfgang Ullrich, az Audi Motorsport igazgatója szerint ez volt a legnehezebb trófeaszerzés, mert egy szabályváltozás miatt a három Audi R18 e-tron quattro átlagosan két körrel kevesebbet tehetett meg egytanknyi üzemanyaggal, mint legfőbb vetélytársa, a Toyota. Az ebből adódó pluszbokszkiállások időveszteségét pedig gyorsabb körökkel kellett a pilótáknak kiegyenlíteni, ami az extrém időjárási körülmények között is sikerült. Az abszolút győzelem mellett az első kerekeket villanymotorral hajtó három Audi R18 e-tron quattro megnyerte a legtisztább üzemű, a leggyorsabb és leggazdaságosabb prototípusok díját is.
