Tavaszira váltani

Vadakat és autósokat is megzavart a szeszélyes időjárás, mert hiába van a naptárban egy hónapja tavasz, a hőmérséklet elmarad a szokásostól, ezzel is magyarázható a sok közlekedési baleset. Szűkülő életterük miatt a vadon élő állatok gyakrabban vándoroltak keresztül az utakon, és az is előfordult, hogy vaddisznók kószáltak a külvárosokban élelem után kutatva. Az is veszélyes volt, amikor az első melegebb márciusi nap hatására sokan téli gumiról nyárira váltottak, ezért a hideg és havas napokon dugókból és ütközésekből is a szokásosnál több volt. Most már tényleg abroncsokat kell váltani, de ezzel még nincs vége a tavaszi előkészületeknek.

Érdemes alaposan letisztítani, valamint átvizsgálni a karosszériát, és ha kell, javítani a fényezési hibákat, hogy megelőzzük a rozsdásodást. Jó, ha csillog a külső, de fontosabb, hogy a kocsi alját, és különösen a kerékjárati dobokat, küszöböket és futóműalkatrészeket, valamint az ajtóperemeket megszabadítsuk a szennyeződéstől, amihez gőzborotva kell. Ha már kívül minden tiszta, pótoljuk a hiányzó ablakmosó, a hűtő- és fékfolyadékot. Az akkumulátorsarukra rakódott szennyeződés rontja az áramvezető képességet, ezért fémkefével kell megtisztítani, majd szilikonzsírral bekenni a csatlakozókat. A kárpitok és padlószőnyegek porszívózása után a gumibetéteket mosószeres vízzel keféljük át. A zsanérokat érdemes zárolajazó spray-vel befújni. Ellenőrizzük a pótkerékben is a guminyomást.

A lehullott falevelek eltömíthetik a légjáratokat, ez pedig akadályozza az utastér levegőcseréjét. Hetente egyszer ajánlatos bekapcsolni a klímaberendezést, mert a ritkán használt csőrendszerben, hőcserélőben megtelepedő baktériumok kellemetlen szaggal áraszthatják el az utasteret. Csak a rendszeresen használt légkondicionálóból távoznak a kondenzvízzel a szennyeződések, növényi részecskék, és a tömítések is igénylik a rendszeres működést. Ajánlatos évenként ellenőrizni a klímaberendezést, ha kell, cserélni a pollenszűrőt. A hagyományos szellőzőrendszer nyílásait is meg kell tisztítani, mert a lerakódott szennyeződések dugulást okozhatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.