Magyar váltás: két lépcsőben jobbra
Mint minden váltást ezt is kampány előzte meg, a polgároknak pedig volt gyakorlatuk, hiszen 1941. július 6-án Magyarország a kontinensen utolsó előttiként tért át a jobb oldali közlekedésre. Német nyomásra már korábban váltottak szomszédaink: 1938. szeptember 19-től Ausztria területén, 1939. május 1-jétől pedig a Cseh–Morva Protektorátus és a Szlovák Köztársaság útjain tértek át jobb oldali közlekedésre.
Az 1941. június 26-án keltezett 187 000/1941. BM-rendeletnek megfelelően az átállás két lépcsőben történt, mindkettő vasárnap. Július 6-án hajnali 3-kor Budapestet és környékét kivéve az egész országban, november 9-én hajnali 3-kor pedig a székesfővárosban és körzetében tértek át a jobb oldali rendre. Az eltérő időpont magyarázata, hogy utóbbi esetében több idő kellett a felkészüléshez.
A budapesti Közlekedési Múzeumban kiállított hirdetményen, a m. kir. belügyminiszter 186 100/1941. V. számú rendeletében az is szerepelt, hogy a szekerek (országos járművek), kerékpárok névjelző tábláit, valamint a megvilágításukra szolgáló lámpákat a jármű bal oldalára kell átszerelni. A tömegközlekedési eszközökön és taxikon is táblák hirdették az oldalváltást. Áprilistól rádióműsorokban és újságcikkekben figyelmeztették a lakosságot, az iskolás gyerekeknek pedig különórákon magyarázták az új rendet. November 6-án Éliássy Sándor főkapitány sajtóankéton ismertette a tennivalókat. A váltás napján a teljes állományt, még a próbaidős rendőröket is bevetették: hajnali 3 órakor az új jelzőtáblák takarójának eltávolítása után a forgalom irányítását segítették az egyenruhások. Az átmeneti időszakban az autók sebességét 40 km/órára korlátozták, de az útkereszteződésekben és az iskolák környékén hat km/órás tempóra kellett lassítani.
Az átállási munkálatok második lépcsőjét a székesfőváros közlekedési ügyosztálya irányította. Idő hiányában a 107 autóbuszból 67-et sikerült átalakítani: a járművek jobb oldalára új ajtókat kellett vágni és lépcsőket építeni. A tömegközlekedés november 8-án 23 órakor leállt, hajnalig elvégezték a műszaki átalakításokat. Az átállás nem okozott gondot a BSzKRT villamosainál, ezeknek ugyanis mindkét oldalon volt ajtaja, de a buszok jobb oldalán nyílásokat kellett vágni. Az 1290 villamosmegállóból 590-et, a 822 buszmegállóból csaknem kétszázat áthelyeztek, a túl közelieket pedig megszüntették. Az átállás költsége csak a fővárosban elérte a 900 ezer pengőt, ebben már benne volt a járművek, megállók, váltók átépítése és a táblák cseréje.
November 19-én a főkapitány nyugodt átállásról nyilatkozott a sajtónak, ám ez csak az első napra volt igaz, mert a másodikon már halálos baleset is történt: figyelmetlensége miatt gyalogost ütött el a villamos. Egy hét után az újságok már tíz halálos és kilencven súlyos közlekedési balesetről tudósítottak. Akkoriban Budapesten 8500, vidéken 7400 személygépkocsi szerepelt a nyilvántartásokban, ám 1941-ben ezek többsége gumihiány és üzemanyag-korlátozás miatt nem közlekedhetett, ezért az átállás idején nagy forgalomról nem lehetett beszélni.
