Nőtt a szürkeimport

A csúcsidőszakban évente hatszázezer, három éve félmillió autó cserélt gazdát Magyarországon, a Datahouse adatai szerint ez 2010-ben 420 ezerre csökkent, ami 4,4 százalékkal kevesebb az előző évhez képest.

Az idei év első hét hónapjában 242 ezer személyautó került más tulajdonoshoz, ami tavalyhoz képest 2,7 százalékos növekedést jelent. A kis-haszonjárművek autócséréje mennyiségben kisebb, a növekedés mértékében nagyobb volt: ebben a kategóriában az első hét hónapban 30 ezer jármű cserélt gazdát, ami 9 százalékkal több a tavalyi év azonos időszakához képest. Az augusztusi adatokat is tartalmazó használt személyautók tulajdonosváltozásainak listáját az Opel vezeti 35,4 ezer darabbal, majd a 28 ezres Suzuki, a 22 ezres Volkswagen és a 21 ezer darabos Ford következik.

A korábbi évek folyamatos csökkenései után tavaly és az idei év első nyolc hónapjában is emelkedett a szürke-importban érkező autók száma, mely már szeptember elején meghaladta a tavalyi egész éves mennyiséget. A Datahouse adatai szerint a 2011-ben behozott 17 ezer használt személyautó 52 százalékos növekedést jelent egy év alatt. Továbbra is a német piac a legnagyobb beszerzési forrás és a német típusok a legnépszerűbbek: a márkák listáját 2016 darabbal és 50 százalékos növekedéssel az Opel vezeti a korábbi éllovas BMW (1979 db) előtt, majd a Volkswagen (1899 db), a Ford (1720 db), a Mercedes (1494 db), a Renault (1071 db), az Audi 1028 (db) és Toyota (677 db) következik. ( B. J. )

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.